A Kőgazdag fiatalokban elhangzott az eddigi legnagyobb igazság, titkon mind erre vágyunk de nem merjük meglépni

A Kőgazdag fiatalok jó néhány megmozdulásával az átlagember nem igazán tud együttérezni, maximum rosszalló és megbotránkoztató tekintettel nézi azt az anyagi ámokfutást, amit a szereplők rendeznek. Persze azért a nézőkben van egy jó nagy adag irigység is, főleg, ha a bérelt lakása tévéjén nézi az adást, egy 8 órás kemény műszak után, de ez így van rendben.

Viszonylag szerintem ritka, hogy valaki felkiáltson egy-egy szereplő nagy életigazságát meghallva, hogy ez igen, szerintem is így van, velem most meglepő módon mégis ez történt és úgy gondolom többek is hasonlóan gondolták.

Kata és Metta hajót vásárolni mentek és miután Metta kirúgta a takarítónőjét (aki egyébként nem is értem miért dolgozott nála ilyen bánásmód mellett), akkor a két barátnő elmélkedni kezdett a vásárlás nehézségeiről.

Kata vigasztalta barátnőjét és elmondta, hogy őt is idegesíti, ha vásárlás közben beszélnek hozzá, így a kotnyeles eladóknak egy húszezrest szokott odaadni, cserébe azért, hogy hagyják őt békén az üzletben. Feltételezem, hogy még sosem fordult elő, hogy én és Kata ugyanott vásároltunk volna, szóval nincs nagy rálátásom arra, hogy milyen a kiszolgálás a luxusboltok eladóterébe, viszont magát a jelenségét és azt, hogy ez őt idegesíti nagyon meg tudom érteni.

Évek óta szerepel a bakancslistámon az, hogy megmondjam egy-egy munkáját végző embernek, hogy amikor igénybe veszem az általa kínált szolgáltatást, akkor azt lehetőség szerint csendben szeretném élvezni.

Például nagyon szuper lenne, ha a fodrász nem dumálná végig az egy órás hajfestést, de azt is tudnám értékelni, ha a taxiban töltött időt a sofőr nem arra használná, hogy elmesélje mit főzött otthon a felesége és mennyire menne már haza. Örülnék annak is, ha szervízbe viszem az autót, akkor nem kellene a recepciós lány kutyájának bélproblémáiról hallgatnom. Ugyanez igaz a kisebb, vintage boltok eladóira, akik háromszor kérdezik meg, hogy segíthetnek-e valamiben, mire a kedvem is elmegy a nézelődéstől és a harmadik köszönöm nem után inkább elhagyom a boltot.

Egyébként azokban az üzletekben, ahol ilyenek az eladók, általában nem jókedvükből teszik: próbavásárlók ellenőrizhetik, hogy kellően tukmálják-e a portékát és ha nem, akkor bizony azt a fizetésük egy része bánja. Így valószínűleg elnézőnek kellene lenni, de mégiscsak bosszantó.

Lényeg a lényeg, hogy az egész műsor alatt ez volt a leghasznosabban elköltött húsz ezer forint és ha úgy állnék anyagilag, mint a Kőgazdag fiatalok, akkor erre bizony én sem sajnálnék pénzt kiadni, mert ezek szerint igaza van a műsor készítőinek: a csendnek is ára van.