Az egyik diákom édesanyja csillagos ötös élvezetet nyújtott, még a tanári asztal is majdnem leszakadt

Az érettségik előtti utolsó szülői értekezletet tartottuk. Tudni kell, hogy hatalmas hajtás van abban az időszakban, gyakorlatilag minden tanárnak tele van a naptára a soron kívüli fogadóórákkal. Nem voltam ezzel másképp én sem. Általában a téma az volt, hogy kell a gyereknek a színjeles bizonyítvány, így nézzem már el azt, hogy a kedves lánya/fia át sem öltözik, hanem a telefont nyomkodja helyette, nem olyan fontos tárgy ez. Én azonban azért lettem testneveléstanár, mert hiszek a mozgás fontosságába és szeretném a diákoknak ezt átadni. Így ebben a témában hajthatatlan voltam.

Fel is készültem a rám váró szülődömpingre. Egy etap fél órás, ebből hat darabon voltam túl, a fent vázolt tematika szerint. Ahogy láttam más nem jelentkezett be, így ki akartam menni kávézni, amikor belépett az ajtón egy gyönyörű, 45 év körüli nő. Megtorpantam és hirtelen nem is tudtam megszólalni. Valószínűleg láthatta, hogy zavarban vagyok, mert búgó hangon átvette a szót:

-Elnézést kérek tanár úr, elfelejtettem bejelentkezni, de muszáj lenne beszélnünk egy pár szót, lenne néhány perce?

-Természetesen hölgyem, foglaljon helyet.

Az asztalomhoz sétált és leült. A parfüm, amit viselt az egész szobát belengte. Teljesen belekábultam. Visszaültem az asztalomhoz és tudtam, hogy valamit mondanom kellene, de olyan elemi erővel hatott rám, hogy egyszerűen nem találtam a szavakat.

Keresztbe tett lábbal ült előttem, egy feszülős térdig érő fekete szoknyában, amiben tökéletesen látszott az alakja. Ahogy próbáltam észrevétlenül szemrevételezni, majdnem megállt a szívem, mikor a dekoltázsához ért a tekintetem. Egy blézer volt rajta, a szoknyához illő, azonban ezt elegánsan levette magáról és a szék támlájára terítette. Alatta pedig nem viselt semmit. A blúza enyhén áttetsző volt. Ahogy végigsimított a ruháján, hogy elrendezze az esetleges ráncokat, a keze hozzáért a melleihez és a bimbói ettől enyhén megkeményedtek. A szőke haját hátradobta a vállai mögé, majd rámnézett. Szinte égetett a tekintete. A nadrágomban enyhe mozgolódás kezdődött, de igyekeztem visszanyerni az önuralmamat és valamiféle magabiztosságot magamra erőltetve megkérdeztem:

-Ön melyik gyermek anyukája?

-Lucáé. Róla lenne szó. (Itt természetesen nem használom a tanulóm igazi nevét, mindkettőnknek igencsak kellemetlen lenne)

-Igen, okos kislány, az én órámon viszont nem túl aktív.

-Hát... ezt valószínúleg nem tőlem örökölte, mivel én szeretek aktív lenni. Nagyon aktív, tanár úr. Például... szeretek hegyet mászni. Szeretem a nagy, kemény, kihívást jelentő magaslatokat.

Ahogy beszélt és amiket mondott... nem tudom azt írásban kellően visszaadni, amit éreztem. Mintha minden érzékszervemmel játszott volna.

Egyszer csak felállt és odasétált az asztal túloldalára,hozzám. Kecsesen felült és odahajolt hozzám, úgy, hogy a blúza teljesen szétnyílt és pont a csodás "ikreivel" néztem farkasszemet. A férfiasságom már majdnem szétszaggatta a nadrágomat.

-Mondja csak Tanár úr. Tényleg igaz, hogy a Testnevelési Egyetem elvégzéséhez kemény fizikum kell? Jól bírják az igénybevételt és hajlékonyak?

-Igen hölgyem. Jól tudja.

Elmerengve nézett rám.

-És mondja csak... kezdte továbbra is szugerálva, miközben a blúzát gombolta.

-Ha esetleg... megmutatnám, hogy én mennyire vagyok hajlékony? Például... ebben a szük szoknyában higgye el, nem könnyű letérdelni... de ha esetleg most megmutatnám, meglepődne? 

Nem tudtam megszólalni, az egész olyan volt, mint egy film. Ott térdelt előttem és a nadrágomból szabadította ki az ezredest, majd hatalmas sóhajok közepette vette kezelésbe és határozottan értette a dolog technikáját. Gyorsan kivégzett.

Majd felvette a blézerét, mintha mi sem történt volna és elindult az ajtó felé.

Kábultan szóltam utána.

-Akkor, ötös Lucának, ugye?

Majd őszintén felnevetve felelt:

-Jaj igen, nem mondtam. Szeretném, ha maradna a megajánlott hármas jegy. Külföldre akar menni, de szerintem még nincs kész egy ekkora lépésre. Így kérem. ne hagyja, hogy javítson.

Kopogás hallatszott, majd benyitottak.

-Drágám, beszéltem a tanár úrral, sajnos Luca teljesen passzív az órán, nem lehetséges, hogy javítson. Ezt el kell fogadnunk.

Ezután gyors csókkal köszöntötte a férjét és vissza se nézve elmentek.

Lassan én is összeszedtem magam és hazaindultam. Azóta is elképesztően izgat az a délután, csak azt sajnálom, hogy szegény Luca ezek után már biztosan nem kerül be álmai egyetemére. Mindenesetre ezentúl izgatottan várom a fogadóórákat.