promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Észveszejtően hatalmas lökhárítói vannak a dögös DC szuperhősnőnek, minket is megmenthetne az álomszép színésznő
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A Shazam! Az istenek haragja sztárja nem csupán a tehetségével hívja fel magára a figyelmet.

Nemrég mutatták be Magyarországon és a világ számos részén a Shazam! Az istenek haragja című, DC-féle szuperhősös filmet, ami meglepő módon elég kevés pénzt hozott a stúdiónak, ezért nagyon úgy tűnik, hogy csúfosan nagy bukás lesz anyagilag – pedig akik eddig látták a moziban, azok szerint egy kellemes családi szórakozásról van szó, amit érdemes egyszer megnézni.

A Shazam! Az istenek haragja nemcsak a látványos akciójeleneteivel és a humorával próbálta lenyűgözni a közönséget, hanem a csodálatosan szép Grace Caroline Currey-vel is, aki tavaly óriási sikert ért el a Fall című, elképesztően feszült és izgalmas filmmel, amiben egy több száz méter magas rádiótornyon ragadt a barátnőjével. A mindössze 26 éves színésznő még olyan alkotásokból lehet ismerős a magyar közönség számára, mint a Shazam!, illetve az Annabelle 2: A teremtés.

Grace Caroline Currey elég bevállalós ruhában ment a Shazam! Az istenek haragja premierjére, ugyanis a ruhadarab egyszerre volt elegáns, és hihetetlenül szexi a formatervezésének, illetve annak köszönhetően, hogy tökéletesen rásimult a méretes melleire – nem csoda, hogy az emberek tekintete szinte kizárólag rajta landolt, mintha más nem is létezett volna az eseményen.

Egyelőre nincs betárazva újabb mozifilm Grace Caroline Currey számára, de biztosak lehetünk benne, hogy hamarosan ismét nagyobb projektekben láthatjuk a színésznőt, hiszen nemcsak tehetséges, hanem gyönyörű is, és még csak most kezdik őt igazán felkapni Hollywoodban.

Így nézett ki Grace Caroline Currey a Shazam! Az istenek haragja premierjén:

Így nézett ki az Oscar-díjátadó estéjén:

És így nézett ki a Shazam! Az istenek haragjában szuperhősként:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás