promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Börtönbe kerül Arnold Schwarzenegger? Embert gázolt a világsztár
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Kórházba szállították a nőt, akit Arnold Schwarzenegger gázolt el.

Borzalmas helyzetben került Arnold Schwarzenegger. A Terminátor-filmek 75 éves sztárja vasárnap reggel elgázolt egy biciklis nőt, akit kórházba kellett szállítani. Az osztrák származású világsztár Los Angelesben balesetezett, a TMZ információi szerint azonban nem Schwarzenegger volt a hibás, hanem a kerékpáros nő vágott be a színész autója elé.

Az egykori kormányzó nem tudta elkerülni a gázolást, elsodorta a nőt. Az első hírek szerint Arnold Schwarzenegger emiatt nem fog börtönbe kerülni, ugyanis nem szegett szabályt.

Nem haladt gyorsabban a megengedett sebességnél, nem volt ittas állapotban, emiatt nem is vádolják bűncselekmény elkövetésével vagy szabálysértéssel. Sajtóinformációk szerint a színész egyáltalán nem sérült meg a balesetben, a kerékpáros nő azonban fájdalmakra panaszkodott a gázolás után, ezért kórházba szállították.

A TMZ úgy tudja, hogy a nő állapota stabil, továbbá az is kiderült, hogy az eset során nem állt drog vagy alkohol hatása alatt, éppen ezért csak egy egyszerű közúti baleset történt. Arnold Schwarzenegger a gázolás után betette a biciklik az autója hátsó ülésére, és elvitte magával, hogy megjavíttassa, mire a hölgy kikerül a kórházból.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás