A Tisza extrém alacsony vízállása tette lehetővé: olyan dolog bukkant ki a mélyből, ami azonnal lázba hozta a régészeket

Az idei nyár amellett, hogy rendkívül aszályos volt, a vizeinket sem kímélte. A Dunán júliusban sorra dőltek meg a negatív rekordok, de a Balaton és a Velencei-tó is elképesztő vízhiánnyal küzd. De a víz kritikus állapota pedig a Tiszát sem kímélte, ugyanakkor ez erre is lehetőséget biztosított.

Ugyanis a rendkívül alacsony vízszint mellett bukkantak rá a kutatók az oszmán kori szolnoki Tisza-átkelő egy eddig nem azonosított cölöpsorára. A szolnoki Damjanich János Múzeum régészei szakbúvárok segítségével mérték fel a Zagyva torkolatánál található mederszakaszt. A sokáig megsemmisültnek hitt tartóelemek előkerülése kiemelkedő fontosságú, mivel tovább bővíti a 16-17. századi török építészetről meglévő ismereteinket.

A meder vizsgálatára a mínusz 341 centiméteres rekordalacsony vízállás teremtett alkalmat. A Kertész Róbert régész által irányított szakemberek fémkeresőkkel térképezték fel a korábban már feltárt parti szerkezetek közötti részt. A víz mélysége miatt Kosztyu Tamás ipari búvárt is bevonták a műveletbe, aki a folyó középső részén, közvetlenül az aljzaton lelt rá az egymástól megközelítőleg egy méter távolságra elhelyezkedő cölöpökre. A szakértők korábban úgy sejtették, hogy a modern kori folyószabályozási és kotrási munkálatok során ezek a belső hídelemek végleg elpusztultak.

A vízből felbukkanó, hegyesre munkált tölgyfagerendákra azonban komoly veszélyt jelent a kiszáradás, ugyanis a levegővel érintkezve a fanyag gyorsan elrepedhet és széteshet. A parti részeken található cölöpöket már tavaly megvizsgálták és mintát vettek belőlük a kormeghatározáshoz, az újonnan fellelt részleteket pedig a napokban térképezik fel geodéták. A kapott koordináták pontosabb képet adnak majd az egykori fahíd szerkezetéről, amelynek víz alatti maradványai egyébként a helyi csónakázókra és kishajókra is kockázatot jelentenek.

A hódoltság idején a szolnoki átkelőhely stratégiai szerepet töltött be. Miután az oszmán csapatok 1552-ben bevettek a helyi várat, Szolnok jelentős közigazgatási központtá (szandzsákszékhellyé) vált. A folyón átívelő fahíd kötötte össze az Alföld keleti területeit és Erdélyt a birodalom többi részével, így mind katonai, mind kereskedelmi szempontból elengedhetetlen volt. A korabeli források szerint a híd teherbíró pilléreit debreceni ácsok építették be a mederbe a 16. és 17. század folyamán, ami a korabeli mesterek magas szintű szaktudását bizonyítja.

Az akkori vízrajzi viszonyok feltárása a történelmi tájrekonstrukciót is segíti. A török kor idején a Tisza lényegesen szélesebb volt, mint ma: körülbelül 240 méteres mederrel rendelkezett, ami több mint a kétszerese a jelenlegi szélességnek. A most fellelt faelemek a két korábbról ismert hídfő között, a mai közúti híd vonalában helyezkednek el. A cölöpsor felmérése nemcsak az elfeledett építészeti emlék dokumentálását teszi lehetővé, hanem abban is segít, hogy pontosabban megértsük a szolnoki erődítmény és a folyó egykori kapcsolatát - írja a Múlt-kor.