promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
VV Pirost kíméletlenül megfűrészelték hátulról a nappali közepén – VV Barna nem kegyelmezett, és lecsapott
Borítókép:  RTL - Instagram
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

VV Barnának nagy vágya volt, hogy a Való Világban VV Piros az övé legyen, és ez most végre összejött.

Nagy volt a buli szilveszterkor a Való Világ 11-ben, persze az RTL luxusbörtönének játékosai nem voltak felhőtlenül boldogok, mivel előtte túl kellett lendülniük egy kiválasztáson. Itt akár VV Barna is veszélybe kerülhetett volna, de ő csak három jelet kapott, míg VV Piros ötöt. A lány ugyebár visszatért már egy párbajról, ahol VV Anitát sikerült kint hagynia.

VV Piros felhasználhatta volna a legendás piros kendőt, ami még mindig a birtokában van, de ismét lemondott erről a kiváltságról. Ezzel ugyebár azt tudta volna elérni, hogy valaki mást küld maga helyett párbajozni. Jelenleg úgy érzi, hogy a Való Világ 11-nek Ő az egyik igazán erős játékosa, aki vissza fog tudni térni egy újabb összecsapásról.

VV Piros közben nem hallgatott a tanácsokra, és olyan közel engedte magához VV Barnát, mint ezelőtt még sosem. A srác ugyebár az RTL luxusbörtönének a dzsigolója, és szinte mindenkinél bepróbálkozott, még VV Krisztinél is az elején. Amikor valami nem úgy jött össze neki, akkor érkezett VV Reni, aki a szájával, vagy éppen a kezével mindig a csúcsra tudta őt repíteni.

A baj csak az, hogy VV Reni többet szeretne VV Barnától, nem csak huncutkodást, de közben VV Piros is megkedvelte a villafiút, viszont ő nem akarta eddig beadni a derekát. Szilveszterkor azonban megtört a jég, és VV Barna a nappali közepén kezdte el hátulról a mennyekbe repíteni a lányt.

VV Piros minden évben megfogadja, hogy boldog szeretne lenni, és kivételesen nem habozott, 2023-ban rögtön belevágott. A vad fűrészelést meg is nézhetitek a lenti videóban.

A szilveszter este rengeteg váratlan eseményt tartogatott a villalakók számára: VV Dani először VV Krisztivel smárolt, majd annyira frusztrált lett VV Melina iránti viszonzatlan szerelmétől, hogy a berendezés megrongálása után a riportszoba felé vette az irányt, azzal a szándékkal, hogy feladja a játékot. VV Melina ezt végül sikeresen megakadályozta.

A Való Világ kanapéját közben egy ideig nem lehet kufircolásra használni, mivel eltűntek a bútorok a nappaliban. A RTL luxusbörtönének játékosainak nem lesz könnyű dolguk, hogy visszaszerezzék.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás