promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Őrület, hogy mi történt a Való Világ vécéjében – hárman is bementek egy kis akcióra
Borítókép:  Profimedia - illusztráció
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

VV Barna csak könnyíteni akart magán, aztán a két lány elkezdett huncutkodni.

Az RTL nagy bombát dobott le a Való Világ 11-el, amiben a csatorna olyan karaktereket válogatott össze, hogy már az első egy hónap alatt rengeteg történés volt. Olyan érzés, mintha a villalakók több hónapja bent lennének a luxusbörtönben, és olykor a nézők is csak kapkodják a fejüket.

Legutóbb VV Sajti volt nagy dilemmába, hogy otthagyja-e az RTL műsorát. A versenyzővel közölte a szerelme, hogy szakít vele, és az RTL engedélyezte is, hogy ezt az üzenetet VV Sajti megkapja.

A lány azt hitte, hogy végig kitart majd szerelme mellett, azzal azonban egyáltalán nem tud azonosulni, amit VV Sajti a villában művel. A villalakó durván átlépte a határokat barátnője szerint, aki csalódottságot és dühöt érez iránta, ezért döntött a szakítás mellett. VV Sajti rajongói örülhetnek, mert bár játékos sokáig morfondírozott, de végül úgy döntött, hogy játékban marad.

Eddig két fiú és egy lány esett ki a játékból: legutóbb VV Piros ejtette ki VV Anitát a párbajon, elég szép eredménnyel. Anno alakult valami VV Piros és VV Barna között, ami most elkezdett még tovább haladni. Lehet a nézők akarták is, hogy legyen következő epizód a szappanoperában, ezért jutatták vissza a lányt.

A múltkor a villalakók levezették a feszültséget az RTL luxusbörtönében, és tartottak egy hatalmas bulit. Természetesen a játékosok torkán lecsúszott némi alkohol, emiatt VV Lissza és VV Bibi annyira elengedték magukat, hogy bementek csókolózni a vécébe, amíg VV Barna éppen könnyített magán.

Múltkor VV Reni is csókolózott VV Bibivel, amit VV Barna szintén testközelből figyelhetett.  

VV Reni és VV Barna elkezdett úgy viselkedni, mint VV Virág és VV Dani az előző évadban, vagyis nem bírják ki kufircolás nélkül. Annyi, hogy ők akkor a Való Világ 10-ben egy párt alkottak, míg VV Barna igyekszik ágyba vinni mindenkit, akit csak tud az RTL játékában. VV Anitát szintén kényeztette hátulról, de VV Piros bugyijába is bejutott kicsit, bár miután nem kapott többet, rögtön átment VV Renihez.

Ahogy a fenti videóban is láthatjátok, Reni nem csak szexet akarna Barnától, így néha alaposan elkapja a féltékenység. Az előzetesben láthatjuk, ahogyan VV Barna és VV Piros az ágyban kötnek ki, de utóbbi már kijelentette, hogy több is legye azt a Való Világ dzsigolójának ki is kell érdemelnie.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás