Lelepleződött III. Károly: fény derült a brit király féltve őrzött titkára

Talán kicsit fura és nem méltó összehasonlítás, de egyből ez jutott eszembe: amíg a Celeb vagyok ments ki innen! egyik adásában Molnár Nini egy WC-ülőkét tartott az egyik legromantikusabb gesztusnak, addig Károly király egyik állandó utazótársa is ez a a tárgy. Az egyiket egy dzsungelben történt pár napos kaland váltotta ki, míg utóbbit talán az a megszokás vagy a tudat, hogy a brit király jobban szereti a saját dolgait használni, mintsem másokkal „osztozkodni."

A kettő közötti különbség, hogy Károly király WC-ülőkéjét direkt neki tervezték - olyan szinten ragaszkodik a saját holmijaihoz ebből is látszik, hogy bárhova utazik, legyen az hivatalos látogatás is, a WC-ülőke az megy vele. Ez a túlzott ragaszkodás a dolgok iránt kicsit a túlságosan nagy érzékenységre is utalhat, vagy éppenséggel arra, hogy az illető retteg a változásoktól és szükségük van egy biztos pontra, amibe kapaszkodhatnak, ami miatt úgy érzik, nincsenek egyedül. Mi emberek hajlamosak vagyunk mindent bevetni annak érdekében, hogy egy kicsikét is otthon érezzük magunkat egy vadidegen helyen, hiszen néha a hirtelen ránk zúduló új impulzusokat nem tudjuk jól helyén kezelni és szorongás törhet ránk.

Ragaszkodunk emberekhez is: a bizalom miatt is, hiszen ha valakit már x éve ismerünk és minden rendben működött addig, akkor miért is kérdőjeleznénk meg? Egy királyi udvarban pedig ezerszer fontosabb, hogy kikkel veszik körbe magukat, ezért talán az sem meglepő, hogy Károly király a saját séfjéhez is nagyon ragaszkodik. Persze nyílván az sem titok, hogy a brit uralkodó nagyon érzékeny arra, hogy mit eszik, így minek kockáztatná a napi étkezését, ha megteheti, hogy magával viheti azt, akiről tudja, hogy tökéletesen elkészíti azokat a dolgokat, amiket ehet?

„Bárhová megy, viszi magával a személyes séfjét, még olyankor is, ha hivatalos vacsorákon vesz részt és az esemény nem az ő otthonában kerül megrendezése”

- foglalta össze a minap az USMagazine. Ezeket az információkat egyébként Christopher Andersen a legutóbbi Entertainment Tonight showban árulta el, és bár a királyi szóvívő nem erősítette meg semmivel a valóság tartalmát, azért nagy valószínűséggel igazak lehetnek, mert az önéletrajz-író ezeréve ismeri az egész brit királyi családot. 

„Még mindig a gyermekkori mackójával utazik. Egészen kicsi gyerek kora óta megvan. Az egyetlen, aki megjavíthatja Károly király plüssmackóját, az a dajkája, Mabel Anderson, akihez nagyon közel áll”

- mondja a műsorban az író, és ha lehet ezt mondani, akkor ez a legszívhezszólóbb. Ebből is látszik, hogy a király a lelke mélyén mennyire megmaradt egy ártatlan kisfiúnak, akiben megtalálhatók az érzelmek. Míg a WC-ülőkénél és a személyes séfnél csak érintőlegesen érintettük a ragaszkodást, ennél a pontnál, - ha valóban igaz -, ténylegesen beigazolódik: egy személy, akinek minden pillanatban racionálisan kell döntenie és saját magát háttérbe kell szorítania egy egész nép jóléte és biztonsága miatt, - a családról, a rangról, a Koronáról nem is beszélve -, és egy személy, akit gyerekkora óta abban a tudatban neveltek, hogy egyszer ő lesz majd a király, tehát ez az adott ember valójában mennyire tudta megismerni saját magát? Mennyire tudta kiélvezni a valódi gyerekkort? Mennyire tudott rosszalkodni és lázadni, mint ahogy normálisan teszik a fiatalok? Mennyire lehetett érzelmeket vinni a szüleivel füződő kapcsolatába: vagyis értve ezt úgy, hogy mennyire lehetett minden pillanatban kimutatni az egymás iránti szeretetet és ragaszkodást?

Egy plüssmackóhoz-, vagy bármilyen más jellegű plüsshöz való ragaszkodás azt mutatja meg, hogy mennyire vágyunk a törődésre, miközben mennyire fontosak nekünk az emlékek: elképzelhető, hogy az édesapjától vagy az édesanyjától kapta még gyerekkorában a király, s azt az érzést jelenti neki ez a plüss, amikor a feltétel nélküli szeretetet érezte és kapta. A ragaszkodás a belső szorongásunkat és kicsi önbizalomhiányunkat is bemutatja: mennyire vágyunk a biztonságra, a valódi otthonra. A ragaszkodás kapaszkodó, - olykor görcsösen -, a múltba, amit képtelenek vagyunk elengedni, mert oly nagyon fájdalmas.

Akár igaz, akár nem az író információi, de a brit királyt mindenképpen emberibbé tette. Ami ellen egyébként, - A Korona című sorozat is állandóan sugall a képkockáin -, maga a Palota, vagy inkább a Minisztérium mindig is kardoskodott: az uralkodó uralkodjon, és maradjon meg a misztikus köd, a titokzatos varázs a királyi családról az embereknek.