promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nyári Dia végre elárulta az igazságot a melleiről - Ezért döntött a műtét mellett a színésznő
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Nyári Dia tavaly csináltatott magának új melleket, és most elmondta, hogy miért.

Nyári Dia mindössze 5 éves volt, mikor elkezdett színészkedni, manapság pedig már szinte mindenki ismeri az arcát a Barátok közt, Hotel Margaret, illetve a Keresztanyu című sorozatoknak köszönhetően. A népszerű színésznő az utóbbi években rengeteget fogyott, kifejezetten nagy átalakuláson ment keresztül, jelenleg pedig több mint 176 ezer Instagram követő várja az újabb dögös képeit.

Kicsit több, mint egy évvel ezelőtt Nyári Dia komoly elhatározásra jutott, ugyanis kés alá feküdt, és megműttette a melleit. Most az RTL Klub Reggeli című műsorában elmondta, hogy nem akart ő feltűnően hatalmas kebleket magának, hiszen csak a gimis melleit szerette volna visszakapni a doktortól, és ez össze is jött neki – de azt is elárulta, hogy nemcsak ez állt a döntése hátterében.

„Azt éreztem, hogy a nőiességemen csorba esett, nagyon megereszkedett a mellem. Ez egy nagyon nagy hezitálás volt, igazából azért is vállaltam fel, mert én ezt baromi cikinek éreztem anno. Valamiért azt gondoltam, hogy ha valaki egy ilyen beavatkozáson átesik, akkor valahogy egyből az a kép ugrott be, amikor valaki ennyire feltölteti a száját, és ekkora szilikonmellei vannak, holott, hát azért ezt most már sokkal esztétikusabban is lehet”

mondta Nyári Dia.

A színésznő elmondta, hogy régen is jól érezte magát a bőrében, és most is elégedett a külsejével, ráadásul nagyon megérezte a fogyást, illetve továbbra is imád futni. Nyári Dia a rendszeres egészségügyi szűrővizsgálatok fontosságára is felhívta az emberek figyelmét, hiszen a plasztikai beavatkozása óta fokozottan ügyel erre, és másokat is arra buzdít, hogy menjenek el orvoshoz, hátha még idejében meg tudnak előzni egy esetleges, későbbi bajt.

Itt lehet megnézni a Nyári Diával készült interjút:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás