promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A feleség az ágyból segíti férje előléptetéseit, évek óta lefekszik annak főnökével
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Szegény férje minderről persze nem tud, ellentétben több százezer Twitter-felhasználóval.

Azt szokták mondani, hogy minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős, okos, talpraesett nő, és ez a mostani történetünk szereplőire is részben igaz. Annyiban mindenképpen, hogy a férj nagyon szépen lépdel felfelé a karrierlépcsőn, ám ennek oka aligha vidítaná fel őt.

A felesége a közösségi média népének vallotta be, hogy élete párja nem feltétlenül a tehetségének és szorgalmának köszönheti munkahelyi előmenetelét, hanem annak, hogy asszonykája rendszeresen lefekszik az ő főnökével.

Erről a férj egyelőre semmit sem tud, ellentétben a Fesshole nevű, anonim vallomástevő Twitter-oldal közel 600 ezer követőjével. A nő közlése persze sokakat sokkolt, többen talán arra gondoltak, hogy ennyi erővel bármikor így járhatnak maguk is.

A feleség szerint a férj önmagában nem lenne elég a folyamatos előléptetéshez, egyáltalán nem rátermett, ezért választotta azt a megoldást, hogy a háttérből segít neki. Ez még akkor is elítélendő cselekedet, ha felmérések szerint a rejtve maradt megcsalások 75 százaléka a házasságokat is javítja.

„A férjem több előléptetést is kapott a munkájában, és azt hiszi, azért, mert megérdemelte. Valójában évek óta dugok a főnökével. A magasabb pozíció azt is jelenti, hogy később ér haza, ezért folytatni tudom a viszonyt”

– mutatott rá egy érdekes összefüggésre az asszonyka. A hozzászólók persze két táborra szakadtak, elítélő és megértő kommentek egyaránt születtek a témával kapcsolatban. Úgy tűnik, a feleség élvezi a helyzetet, tehát nem kényszerűségből, a családért teszi mindazt, ami tesz, így pedig aligha várhat érte dicséretet.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás