promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A 19 éves lány összeszámolta, hány férfival feküdt le eddig – a végeredményt túl mocskosnak találta mindenki
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A főiskolán kezdődött a dolog, és azóta nincs megállás.

Hamar kezdte a magamutogatást az OnlyFans erotikus oldalon az a lány, aki még csupán 19 éves, de máris jelentős követőtábort tudhat magáénak. A kilétét nem fedte fel, viszont BabysitterHomeAlone „fedőnéven” ott van a TikTokon is, hogy sikamlós történetekkel hívja fel magára még jobban a figyelmet.

A szemüveges, hosszú barna hajú lány nemrég azonban célt tévesztett az egyik bejegyzésével. Sokan ugyanis „mocskosnak” és „partiképtelennek” bélyegezték amiatt, hogy fiatal kora ellenére már 156 férfival feküdt le.

Ez tényleg nem kevés, ráadásul a lány egy listán fel is sorolta, kiknek az ágyába bújt bele a főiskolás évfolyamtársaktól kezdve a Tinderen felszedett srácoktól egészen a szomszédban lakó fiúig. Ez azonban a legtöbb követőjének nem tetszett, és ennek a kommentekben hangot is adtak.

„Ki kérdezte ezt egyáltalán? Követnünk kellene benne?”

„Nem, köszönöm, én nagyon boldog vagyok az eddigi kettővel. A 156 teljesen egészségtelen és túlzó… hogy tudtad ezt élvezni egyáltalán?”

„Mocskos vagy, mint egy köztéri vécé.”

„Hogy érzékeltessük az arányokat, ez három teli iskolabuszt jelent.”

Az OnlyFans-modell persze nem maradt adós a válasszal, bár az érvei meglehetősen gyengének látszanak, és úgy tűnik, némileg a számokkal is hadilábon áll:

„Hárommillió férfi van a világon, de mocskos és partiképtelen vagyok, mert 100+ sráccal feküdtem le.”

Az önérzetes lány egyébként a semmibe ugrott, amikor 18 évesen regisztrált az OnlyFansra. Az első hónapjában még csupán 17 dollár bevételt termelt, most már azonban kényelmesen eléri a 10 ezret is.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás