promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Baukó Éva könyörtelenül nekiment Sáfrány Emesének - Így még senkit sem tiport a földbe
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Baukó Éva nagyon kiakadt Sáfrány Emese és Béres Anett sámánszeánszos botrányán.

A minap egy orkán erejével csapott le a hír, hogy Sáfrány Emese és az egykori Való Világos, Béres Anett résztvettek egy eseményen (amit sokan azóta csak sámánszeánsznak neveznek), ahol állítólag az utóbbi egy ayahuasca nevű készítményt fogyasztott, aminek hatására elrohant, majd csak másnap reggel, egy távoli szőlőültetvényen találtak rá meztelenül, törött csontokkal – elvileg szerencsére jól van, de még mindig vannak megválaszolatlan kérdések az esettel kapcsolatban:

Hamar elterjedt a pletyka, hogy Sáfrány Emese szervezte a majdnem tragédiával végződő eseményt, de a híresség rögtön tagadta a vádakat, ráadásul elmondta, hogy még csak pszichotróp szereket sem fogyasztott. Sőt, állítólag ő volt az, aki felhívta Béres Anett barátját, aki értesítette a rendőrséget, és végül így sikerült megtalálni a hírességet – vagyis bizonyos szempontból Sáfrány Emese mentette meg Béres Anett életét.

Úgy tűnik, hogy a szintén a Való Világból ismert botrányhősnő, Baukó Éva máshogy gondolja, ugyanis most kőkeményen nekiment az egykor Aleska Diamond néven felnőtt filmekben tevékenykedő Sáfrány Emesének.

„Kérdezem én, egy anyuka mit keres egy »szeánszon«, ahol a beállás a lényeg??? Apuka hol van? Aleskát még a Blikk szentnek állítja be. Rendőrségi nyomozás zajlik. Egy ember, Béres Anett majdnem meghalt. Minimum felelősségre vonném, hogy mint anyuka, miért csinál ilyet. Még jó, hogy felhívta Anett barátját, hogy eltűnt! NE emeljük már Emesét piedesztálra! A pasija ha igazán a gyereke apja akarna lenni, léphetne egyet előre. Nagy trip lehetett, büszkék lehettek!

Sáfrány Emese a megmentő a Blikk szerint!!! Na takarodj!! Mi a sz*rt keresett ott?? Elvileg ő szervezte a szeánszot, úgy elvenném tőle a gyereket, mint a huzat a gyámügy nevében!!! Drogos gombás buli! Büszke anyuka lehetsz!! Pfuujj.

Úgy látszik a magyar Médiában a drogosok előnyt élveznek. De én vagyok a sz*rdarab, aki 9 éve tiszta józan életet él! Hányok! Drogosok a példaképek!”

– írta pár Insta Storyban Baukó Éva.

Baukó Éva vagy nem hisz Sáfrány Emesének, vagy rosszul tudja a dolgokat, mivel ellentmondásos, amit írnak, de az biztos, hogy nagyon felhúzta magát az egész ügyön.

Nemrég amúgy Hódi Pamelával kapcsolatban is volt egy nagy port kavaró megnyilvánulása Baukó Évának, aki pont, hogy ezzel a kendőzetlen, félelmet nem ismerő stílusával érte el, hogy rengeteg rajongója van:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás