promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Újabb csapás a magyar anyukáknak: Alekosz meg akarja hódítani őket
Borítókép:  Alekosz
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Alekosz meglepő felhívást tett közzé, amivel szokás szerint rendesen kiakasztotta az embereket.

Alekoszt lassan 12 éve, a Való Világ 4. szériájában ismerte meg az egész ország, és már a kezdetektől fogva tudni lehetett, hogy ő egy kimondottan egyedi, különleges figura. Szinte minden mondata aranyköpéssé vált, és azóta is bőszen pukkasztja a polgárokat, ráadásul olyan mesteri szinten, hogy sokan még csak fel sem tudják fogni a már-már zseniálisnak nevezhető humorát és a nagy port kavaró „mutatványait” – nem meglepő, hogy az egykori villalakó elég megosztó személyiség lett az évek alatt, akiről mindenkinek megvan a véleménye:

Nos, elérkezett az idő, hogy Alekosz ismét megosszon valami botrányos/vicces dolgot, ugyanis a minap közzétett egy felhívást, amit kifejezetten a nyaraló anyukáknak, illetve a táboroztató gondozóknak, nevelőknek szánt, hátha benne lennének abban, hogy a híresség alfahímként medhódítsa őket – meg persze nyaraljon is velük, hiszen az sem mindegy, hogy hova kell mennie.

„Táboroztató nevelőknek, gondozóknak, gyerekkel együtt nyaraló anyukáknak udvarolni szeretnék! Balatoni táborok előnyben, de lehet máshol is. Erdei tábor is, hegyi tábor is, Lillafüred is.

Romantikát vélek fölfedezni a nyári táborok adta szabadságban, otthonrólvaló kiszakadásban. Ilyenkor hosszú, krónikus házasságaikat hátrahagyva, szabadosabbak a nők.

Heti váltásokban mennék a táborokba, siker esetén továbbmaradni, tudok. Nem rajongónőket keresek! Tehát a milyen volt a ValóVilágban, meg mi van az Évával típusú kérdéseket, kerülni szíveskedjenek.

A heti turnusok alatt az udvarlási idő: 2 nap. Annak leszüretelése, élvezése, értelemszerűen: öt nap. Kertmozi, fagyizás, víz esetén csónakáztatás! Éjszakák szintén értelemszerűen kettesben.

Anyukák! Nevelők! Gondozók! Töltsék nyaralásukat a dunaújvárosi születésű - érdi értelmiségivel, a spiritualitások kedvelőjével, a professzionális testépítővel, a Görög Gróffal, Alekosszal.”

írta Alekosz a közösségi oldalán.

A realityhős a megosztás utáni első órában sokak meglepetésére nem igazán kapott komoly megkereséseket, ezért egy férfias képet is mellékelt magáról a kommentszekcióban, hátha ettől felbátorodnak a hölgyek a felejthetetlennek ígérkező „hódításhoz” – mivel nyilvánvalóan csak azért nem írtak neki, mert félnek a visszautasítástól.

Kíváncsian várjuk, hogy mi lesz az ügy vége, még akkor is, ha az érintettek esetleg csapásként élik meg már annak a lehetőségét is, hogy Alekosz kivetette rájuk a szivartól és a minőségi italoktól „bűzlő” hálóját.

Sőt, még az is lehet, hogy esetleg annyira meghatották Tóth Andit Alekosz korábbi szavai, hogy erőt vesz magán, és ő maga fog írni neki, hátha összejön egy kellemes, közös kis kiruccanás – még annak ellenére is, hogy a fiatal énekesnő nem egy nyaraló anyuka, nem egy táboroztató nevelő, és nem is egy táboroztató gondozó:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás