promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Majka nyilvánosan alázta meg Curtist - Ezzel most túl messzire ment?
Borítókép:  Majka / Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Majka csak poénkodni próbált, de ezzel elég kellemetlen helyzetbe hozta Curtist, ráadásul az egész ország előtt.

Majka és Curtis az utóbbi években rengeteg közös slágerrel ajándékozták meg a közönséget, és úgy tűnt, hogy igaz barátok a színpadon kívül is. Éppen ezért lepődtek meg annyira a rajongók, mikor 2018-ban Majka nyilvánosan rántotta le a leplet Curtis kábítószerproblémájáról, ezzel nem kis botrányt okozva.

Ezek után egy hosszú mosolyszünet következett, majd Curtis összeszedte magát, azóta pedig már kibékültek és ismét együtt zenélnek – sőt, úgy tűnik, hogy a barátságuk is megjavult.

„Te Atika!! Itt még csak a neten fogadtad el a sütiket …”

– írta Majka egy most kirakott, de régebben készült képhez, amin Curtis még jóval fiatalabb és soványabb volt.

Az eddigi visszajelzések alapján Majka poénja sokak szerint egészen megalázó volt, hiszen Curtis testsúlyával viccelődött, ez pedig egyáltalán nem tetszett a rajongóknak.

Ettől függetlenül volt, aki nagyot nevetett a humoros bejegyzésen, ami bizonyítja, hogy Majka és Curtis ismét tényleg jó kapcsolatot ápolnak, mivel az ilyen jellegű csipkelődés leginkább a barátokra, haverokra jellemző – csupán annyi különbséggel, hogy a két rapper esetében az egész ország szemtanúja lehetett a hatalmas beszólásnak.

Itt lehet megtekinteni Majka posztját:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás