promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tóth Andi falatnyi vörös bugyiban - ettől a videótól forró most a magyar internet
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Tóth Andi és Andrei Mangra óriásit táncolt a Dancing with The Stars legújabb részében.

Tudtuk, hogy irtó szexi táncokat mutatnak majd be együtt, de a TV2 csúcsprodukciójában, a Dancing with The Stars című műsorban előadott produkciójuk még a várakozásokat is felülmúlta. Tóth Andi és Andrei Mangra szinte tökéletes fellépésére azóta is több ezren kíváncsiak a neten, a videó futótűzként terjed a közösségi médiumok oldalain is.

Úgy tűnik, hogy a fiatalok a színpadon nagyon egymásra találtak, közösen érzik a tánc közben a ritmust. Ez már a második produkciójuk volt, ami szinte tökéletesen sikerült. Az énekesnő nemrégiben úgy fogalmazott táncpartnerével, Andrei Mangrával kapcsolatban, hogy valóban egy párt alkotnak a színpadon, és nagyon úgy tűnik, hogy a párosuk szinte tökéletes.

A produkciót a zsűri is honorálta, méghozzá az este legmagasabb pontszámával, így a széria második évadának második adásában mindenkit felülmúltak.

A táncban elképesztő erő volt, és ehhez valami fenséges ruhaköltemény is tartozott az este. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás