Örülhetnek Tóth Andi rajongói, ugyanis a fiatal énekesnő egy igazán bensőséges fotót posztolt magáról, ami felfedi, hogy milyen látvány fogadna minket az ágyban, ha ő lenne a barátnőnk.
Tóth Andi kifejezetten eseménydús évet tudhat maga mögött, hiszen második helyen végzett a Sztárban sztár című műsorban, új zenéi jelentek meg, ráadásul helyet kapott azon a listán is, amin 2020 legfontosabb televíziós személyiségei szerepelnek a közönség véleménye alapján. A hatalmas siker mögött rengeteg munka van, amit jó eséllyel sikerült kipihennie az utóbbi pár napban.

Tóth Andi: „Volt már olyan férfi, aki több millió forintot ajánlott a testemért”
Olvass tovább...
Tóth Andi most egy igazán vadító képpel adott életjelet magáról, ugyanis éppen az ágyban fekszik rajta, miközben mélyen, romantikusan a szemünkbe néz, mintha mi is mellette heverésznénk a paplan alatt – ezzel pedig meglepően közel engedte magához a követőket, mintha csak egy barátnő-szimulátorba csöppentünk volna.
Mondani sem kell, hogy a rajongókat rendesen feltüzelte a fotó, és csak úgy özönlöttek a kedveskedő, dicsérő, vágyakozó, illetve kiéhezett kommentek. Ezt mondjuk már megszokhattuk, hiszen Tóth Andi posztjai mellett mindig megjelennek azok, akik helyenként gusztustalanul nyomulós hozzászólásokkal próbálják meghódítani az énekesnőt – de eddig úgy tűnik, hogy nincs szerencséjük a modern „lovagoknak”.
Itt lehet megtekinteni a fent említett képet:

Tóth Andi mindenkit átvert
Olvass tovább...

