promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Alekosz gigászi bejelentésre készül – Baukó Éva egy családos műsorvezetővel kavart?
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Ismét egymásnak estek a Való Világ egykori versenyzői. A közösségi médián keresztül üzengetnek a másiknak, és egyre mocskosabb dolgok kerülnek napvilágra.

Lezajlott a tárgyalás a Való Világ egykori versenyzői, Baukó Éva és Nagy Alekosz között. Egyelőre nem tudni, lesz-e folytatás, mindenesetre a két celeb azóta nyilvánosan egymásnak esett a Facebookon és az Instagramon.

De hogyan is jutottak el idáig?

A Való Világ 4. szériájából ismert Baukó Éva és Alekosz kapcsolata mindig is hullámzó volt. Az évek során már számtalanszor összevesztek és kibékültek, azonban még soha korábban nem mélyült el úgy a szakadék a két celeb között, mint az elmúlt időszakban.

Egy ártatlan kölcsön robbantotta ki az egészet.

Szokták mondani, hogy kölcsönbe csak olyan pénzt adjunk, amit nem bánunk, ha soha többet nem kapunk vissza. Ezt a tanácsot Baukó Évának is érdemes lett volna szem előtt tartania, amikor év elején 150 ezer forintot hitelezett Alekosznak. A férfi azonban állítólag nem törlesztett az előre megbeszélt időpontig, ami arra késztette Évát, hogy kitálaljon az egész nyilvánosság előtt: 

„Nagy Alekosz 3 héttel ezelőtt könyörgött nekem, hogy adjak kölcsön pénzt 150 EZER FORINTOT fára, mert nem tud fűteni, és sajnos nincsen pénze, mert elköltötte, 20 ezer forintos konyakokra, meg 15 ezer forintos szivarokra! Többszöri levélváltás után sem válaszol nekem! Én nem is akartam neki adni, de annyira nyomorultan rimánkodott, hogy lyukat beszélt a hasamba és végül mégis adtam neki! Azt ígérte, hogy 1 héten belül megadja! Én eddig vártam türelmesen, többször felszólítottam, hogy adja meg, de most már ott járunk, hogy nem válaszol az üzeneteimre és a telefont sem veszi fel! [...]” 

– írta Baukó Éva egy régebbi posztja alá, és dühében még azt is megjegyezte, hogy Alekosz igencsak szimpatizál Adolf Hitlerrel, ami számára elfogadhatatlan. 

Az azóta törölt bejegyzéséből természetesen hatalmas botrány kerekedett, Alekosz ugyanis nem vette jó néven celebtársa nyilvános kifakadását.

„Perre megyek, feljelentettem Évát, mert a rágalmazásom mellett olyan dolgot tett, amely büntetőügy lesz. Éva átlépett egy határt, ahonnan nincs visszaút, mi nem leszünk már barátok. Nem kell a bocsánatkérése, fizetni fog, milliókat követelek majd a bíróságon”

– reagált Alekosz, aki szerint azt beszélték meg, hogy március 15-ig kell kifizetnie a tartozását, és ez meg is fog történni, mivel csak átmeneti anyagi gondról volt szó.

A tárgyalásra tegnap délután került sor az Érdi Járásbíróságon, a felek azonban láthatóan képtelenek voltak dűlőre jutni egymással. Erre lehet következtetni legalábbis az alapján, amiket nyilvánosan üzengetnek közösségi média oldalaikon a másiknak.

Alekosz többek között arról írt a Facebookon, hogy Éva alaptalanul szexuális zaklatással vádolta meg őt, utalva a Baukó és Havas Henrik közötti perre is – majd azt is elárulta, milyen lépéssel kíván revansot venni egykori játékostársán:

„[a] holnapi napon nyilvánosságra hozom annak a köztiszteletben álló MTVA - műsorvezetőnek a nevét, akivel Baukó Éva szexuális kapcsolatra készült, és talán már meg is történt. A koros üzletember családos, és hogy senkiben se maradjanak kérdések, a kettejük privát levelezéseit mellékelni fogom. Az ügyvédje, megmondta. Ha az valós, akkor azt lehet. Kéremszépen! Lesz is. Amikor holnap az ügy kirobban, nem lepődöm majd meg, ha Éva ezt az embert is szexuális zaklatással vádolja majd meg. Az Éva által énnekem elküldött kettejük levelezéséből kiderül, hogy Évát itt is análisan akarták. Tény, tehát posztolható.” 

A teljes bejegyzést Alekosz Facebook oldalán olvashatjátok el. 

A dolog természetesen nem maradt válasz nélkül. Éva Instagram oldalán arról írt, hogy az Alekosz által kiírt dolgok teljesen alaptalanok és semmi valóságtartalmuk nincsen. A cikk írása közben a híresség egyébként priváttá tette az Instagram oldalát, így a posztot nem tudjuk közzétenni. 

Mindenesetre a jelek szerint Alekosz nagy bejelentésre készül, bár egyelőre nem tudni biztosra, hogy csak üres fenyegetésről van-e szó, vagy a férfi tényleg le akarja rántani a leplet valamiféle nagy titokról.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás