promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Havas Henrik többmilliós pert indított Baukó Éva ellen
Borítókép:  Instagram/@baukoeva
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Havas Henrik személyiségi jogi pert indított Baukó Éva ellen. Az újságíró hárommillió forintra pereli az egykori villalakót.

Több évvel kezdődött az az ügy, amelyben Havas Henriket több hölgy, köztük az egykori villalakó, Baukó Éva is szexuális zaklatással vádolta. Az újságíró húszmillió forintos, polgári pert indított korábbi munkahelye, az ATV ellen. A csatorna belső vizsgálatot végzett, de annak eredményét nem tudni, ugyanis hozták nyilvánosságra. Annyi biztos, hogy az a Baukó Éva, aki szerint Havas Henrik zaklatta és megzsarolta őt, a tárgyalásokon egyszer sem jelent meg.

Most fordult a kocka. Mint a Blikk írja, Havas Henrik hárommillió forintra pereli Baukó Évát. A bulvárlap megkereste a modellt, aki elárulta, miért nem jelent meg a tárgyalásokon.

Az egész ügy a véleményem szerint azért indult újra, mivel nem kaptam meg az idézést a tárgyalásra, ezért persze nem is tudtam elmenni rá. A címem megváltozott. Most pedig újra a szüleimhez ment egy idézés, amelyből megtudtam, hogy rágalmazással és becsületsértéssel vádolnak, és több millióra perelnek. Ez a történet tíz éve kezdődött, amikor a ValóVilág című műsorban elmondtam, hogy Havas Henrik zaklatott. Három évvel ezelőtt kapott óriási nyilvánosságot a Metoo-mozgalom alatt. Elképesztő. Egyébként állok a dolog elébe. Én a Mokkában és a Facebookon is az igaz­ságról beszéltem, eskü alatt is vállalom minden szavamat. Nekem most is tiszta a lelkiismeretem, de ha úgy vesszük, ennyi év után újra zaklat engem ezzel az egésszel. 13 évvel ezelőtt dolgoztam Havasnak. Anno a ValóVilágban elmondtam, hogy mi történt, és akkor kiröhögött, és nem perelt be. Egyébként pedig a Tanár úr is tudja, hogy az állítások igazak

– mondta Baukó Éva.

A Blikk megkereste Havas Henriket, aki elárulta, hogy soha nem volt munkakapcsolata Baukó Évával.

„Két mondatom van ezzel kapcsolatban, többet nem is érdemel. Három éve tart ez a cirkusz, senki sem jelenik meg a tárgyalásokon, Baukó sem, immár két alkalommal. Az ügyvédem türelmetlen lett, és beperelte, erről van szó"

– mondta Havas. Az újságíró ügyvédje, dr. Soós Péter hozzátette, a televíziós nem Baukó főnöke, és nem is zaklatta Baukó Évát. „Minden állítását meg tudjuk cáfolni" – tette hozzá az ügyvéd.

Ami érdekes, hogy Alekosz korábban azt állította, ez egy felépített történet, és a celebnő nagyjából 2 millió forintot kaphatott azért, hogy rágalmazza meg a tévést.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás