promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Pizzafutárként kezdett dolgozni Bódi Guszti
Borítókép:  Vidék Infó
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Januárban még arról szóltak a hírek, hogy a Bódi-család karanténba vonul, és megpróbálják kivárni a járvány végét. Amint tapasztalható, a veszély továbbra sem enyhül, viszont az elmaradt koncertek után kiesett összegeket több zenész, hétköznapi munkával próbálja pótolni. Bódi Guszti jelenleg pizzafutárként dolgozik. 

A zenész erről a Bors magazinnak mesélt, ahol elmondta, hogy igaz, van megtakarítása a családnak, viszont nem szeretné elherdálni a vagyont, ezért úgy döntött, hétköznapi munkát vállalt. A sztár unokájával együtt szállítja az ételeket, és bevallása szerint, nagyon élvezi, hiszen így több időt tudnak együtt tölteni, mint korábban. 

„Az unokám bejelentette, hogy jelentkezik az egyik ételkiszállító céghez futárnak, mi pedig áldásunkat adtuk a tervére, mi több, én magam is rendszeresen segítek neki, hiszen sajnos bőven van szabadidőm(...)Ha például az unokám egy környéken több címet kap, akkor beülünk a kocsijába, és miközben ő az egyik házba becsenget, én viszem ki az ételt a másikba"

– nyilatkozta az énekes. 

Guszti elárulta, hogy sokan felismerik a vevők közül, annak ellenére, hogy baseballsapkában és maszkban jár. Sokan örülnek a sztárnak, aki ezzel jó példát mutat zenésztársainak is.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás