promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Fecsónak már új Vivije van, Vasvári Vivien is találkozott vele
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Botrányoktól hangos volt Vasvári Vivienék válásá, ám úgy tűnik, hogy most már lenyugodtak a kedélyek.

Vasvári Vivien és volt férje, Fecsó válása is annyira hangosra sikerült, amilyen házasságuk volt. A Feleségek luxuskivitelben szereplője feldúltan távozott a bíróságról, majd úgy döntött, hogy Instagram-posztokban meséli el életét. Végül Fecsó sem vírta tovább, és kitálalt.

A Bors vette észre, hogy Fecsó, azaz Szegedi Ferenc közösségi oldalán hirdette meg, hogy bárkinek esélye van vele ebédelni kedvenc éttermében. A lap utolérte a vállalkozót, aki a következőket mondta:

„Vivi abszolút jól kezeli az ilyen dolgokat, nem féltékeny. Másrészt ez csak egy ébéd, nem vacsora. Szerintem, ha komolyabbról van szó, egy férfi vacsorával indít. Egyébként pedig ugyanúgy benne van a pakliban egy bombanő, mint egy nem bomba férfi”.

A férfi elárulta, hogy egykori felesége („Vivi 1.0”) már találkozott jelenlegi barátnőjével, Vivivel:

„Hál' isten a volt feleségemmel sikerült mindenben megegyeznünk, Edwardkát illetően is, a tartozásaim is rendeztem felé, úgyhogy minden rendben van. Olyannyira, hogy múltkor kedvesen azt is megjegyezte, mennyire összeillünk Vivivel”.

Szegedi Ferenc elmondta, hogy a jelenlegi Vivivel már fél éve alkotnak egy párt, ám messzemenő következtetést még nem akar levonni, de most nagyon boldog:

„Nagyon jól érezzük magunkat együtt, Vivi ismeri már a kisfiam és a szüleimet is. Ami a házasságot illeti, egyáltalán nem vagyok kiábrándult, sőt, azt gondolom, nálam benne van a pakliban még egy-két házasság, és gyereket, gyerekeket is szeretnék még”.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás