promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Már a magyarok is Hámori Luca ellen fordultak, az RTL-en kritizálták az olimpia hősét

Már a magyarok is Hámori Luca ellen fordultak, az RTL-en kritizálták az olimpia hősét

Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

Az RTL műsorában kritizálták Hámori Lucát, botrányos kijelentések hangzottak el a televízióban.

Már lassan egy hete lezajlott a párizsi olimpia eddigi legnézettebb versenyszáma, a női ökölvívás azon mérkőzése, amiben a magyarok első női bokszolója, Hámori Luca és algériai ellenfele, Imane Khelif ringbe lépett. Azóta Imane Khelif olimpiai bajnok lett, minden ellenfelét legyőzte, így aztán aranyérmesként zárta a párizsi ötkarikás játékokat. Az algériai sportoló körül ugyancsak nem akar csitulni a botrány, ahogy Hámori Luca körül sem, hiszen most már Magyarországon belül támadják az olimpia hősét, a magyarok közül többen is ellene fordultak.

Még haza sem ért, de már kirobbant a balhé azután, hogy a Magyar Ökölvívó Szövetség bejelentette, hogy hajlandók megemelni az ötödik helyen zárt Hámori pénzjutalmát, és megkapja a harmadik helyezetteknek járó összeget. Ezzel szemben az ugyancsak ötödikként végzett Kovács Richárd ökölvívó felé nem volt ilyen gesztus, a sportoló pedig felháborodott azon, hogy milyen igazságtalan kivételezés megy a Szövetségen belül.

Kovács Richárd nemrég részt vett egy fogadáson Nyíregyházán, ami után elmondta, hogy azóta sem keresték meg a MÖSZ-től, viszont sokan félreértették a posztját. Neki nem az a problémája, hogy kevesli a pénzt, hanem a kivételezés esik neki rosszul.

„Sok mindent letettem az asztalra, most pedig ugyanazt az eredményt értük el. Nem tennék különbséget a két gyerekem között, ha mindketten négyest kapnak az iskolában, egyikkel sem viselkednék úgy, mintha ötöst hozott volna. Egyenrangúként kellene kezelni minket, ha ugyanazt az eredményt értük el”

- fogalmazott Kovács Richárd.

Arról továbbra sincs hír, hogy a MÖSZ esetleg visszavonja-e Hámori Luca megemelt pénzjutalmát, azonban a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke határozottan kijelentette, hogy szerinte ez egy elhamarkodott, rossz döntés volt. Szóval továbbra sem csitulnak a kedélyek Hámori körül, ráadásul az RTL-en is kritizálták az olimpia hősét.

A napokban adták le a Reggeli azon adását, amiben Fésűs Nelly férje, Vajtó Lajos konkrétan beleállt az ökölvívóba; véleménye szerint ugyanis hálásnak kellene lennie a kialakult helyzetért, mert különben senki sem tudná, hogy ki az a Hámori Luca.

„Szerintem Hámori Lucának nagyon hálásnak kéne lennie, hogy megismerték az emberek ennek kapcsán. Mert egyébként nem is tudnának róla. Nekem egész más a véleményem, mint általában. Ez az ügy felkeltette az érdeklődést a személye iránt is. Előtte sokan azt sem tudták, hogy van női boksz, meg ki az a Hámori Luca, meg egyebek”

Vajtó Lajos rámutatott arra, hogy eddig nyolc női bokszoló győzte le Imane Khelifet a ringben, szóval azt gondolja, Lucának is meg kellett volna oldani.

„Én azt mondom, ha már van ilyen élethelyzet, azt meg kell oldani. Nem helyes, hogy van, nem tartom helyesnek. De azt mondom, a boksz az kihívás”

- fogalmazott az RTL műsorában.