promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Hámori Luca ellenfele életveszélyes kihívást kapott, ha nem áll bele, ő lesz a legnagyobb vesztes

Hámori Luca ellenfele életveszélyes kihívást kapott, ha nem áll bele, ő lesz a legnagyobb vesztes

Borítókép:  MTI
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

Váratlan helyről kaptak támogatás az olimpia női ökölvívói.

Példátlan felzúdulást keltett Imane Khelif ügye a párizsi olimpián, a női ökölvívásban induló algériai versenyző ugyanis hiába lett eltiltva a nemzetközi szövetség által a kromoszómaproblémái miatt, ettől függetlenül is indulhatott az ötkarikás játékokon.

A felháborodás akkor hágott a tetőfokára, amikor Khelif mindössze 46 másodperc alatt lezárta az Angela Carini elleni mérkőzést, aki sírva hagyta el a ringet, hiszen úgy érezte, esélye sem volt, hogy legyőzze ellenfelét, aki iszonyatos erejű ütéseket vitt be az olasz ökölvívónak.

Sajnos a magyarok sem maradtak ki az ügyből, hiszen kiváló bokszolónk, Hámori Luca két győztes mérkőzés után Kheliffel került szembe a legjobb négy közé jutásért. Már a meccs előtt egyértelművé vált, hogy az elmúlt olimpiák egyik legnagyobb botránya bontakozott ki, Hámori kiesése pedig csak olaj volt a tűzre.

A magyar ökölvívó hősiesen állta a pusztító csapásokat és pontozással ugyan kikapott ellenfelétől, nem sokkal később hihetetlenül sportszerű nyilatkozatot tett:

"Az elmúlt pár nap nehéz volt neki is és nekem is, és pont ezért szerettem volna megmutatni, hogy én tisztelettel vagyok felé és egy rossz gondolatom sincsen felé, hiszen erről az egészről nem ő tehet" –

fogalmazott.

Nem mindenki volt ugyanakkor ennyire megértő, hiszen egy olasz profi ökölvívó, Gianmarco Cardillo kijelentette, hogy márpedig ő 15 napja „nőnek érzi magát”, ezért úgy döntött, hogy kihívja Imane Khelifet egy meccsre. Minden bizonnyal ebből a „kihívásból” nem lesz semmi, mindenesetre Cardillo így szerette volna támogatásáról biztosítani honfitársát, Angela Carinit.

Az azonban bizonyos, hogy az ügy a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz is elért, amely ugyan közleményében megvédte Khelifet, ám ezzel vélhetően még nem zárul le a botrány, pláne akkor, ha az algériai bokszoló végül olimpiai arannyal távozik Párizsból.