promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Orális szex után eshetett teherbe a most börtönbe vonuló Boris Becker egykori szeretője
Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Óriási botrány kerekedett a dologból, amelynek feltehetőleg otromba csalás állt a hátterében.

Így múlik el a világ dicsősége: az egykori világklasszis teniszező Boris Becker még csak 54 éves, de már megjárta a mennyet és a poklot is. Ki emlékszik ma arra, hogy 6-szoros Grand Slam-győztes, mellesleg olimpiai bajnok, és 17 évesen ő volt a legfiatalabb játékos, aki valaha Wimbledonban nyerni tudott – hiszen sokkal nagyobb port kavart, hogy hamarosan börtönbe kell vonulnia.

Beckernek 2,5 évet kell lehúznia az egyik legmocskosabb londoni dutyiban, a Wandsworthben, mivel eltitkolta vagyonát, és akadályozta adósságainak behajtását, amivel megsértette a brit csődeljárási törvényt. Ha 28 napon belül nem sikerül a fellebbezése, akkor tényleg hűvösre kerül.

A német sportcsillag a magánéletben egyébként nem a szerencse fia, hiszen nem először kerül kellemetlen helyzetbe. Talán rossz emberek veszik körül, vagy a tanácsadói nem elég rafináltak, mindenesetre Becker már nem először húzza a rövidebbet az igazságszolgáltatás színe előtt.

Régi történet, de tanulságos az is, amikor a vörös hajú német 1999-ben rövid afférba bonyolódott egy orosz modellel. Mindketten 33 évesek voltak, vagyis ez elvileg magánügynek számított volna, ha Becker nem lett volna éppen nős, alkalmi partnerét, Angela Ermakovát pedig feltehetőleg nem alantas szándékok vezérelték volna.

A hölgy azonban a gyors numerától teherbe esett, és ezt a sztársportoló is kénytelen volt elismerni, miután az apasági teszt egyértelműen bebizonyította. Ma már – 22 év elteltével – ez nem is lehetne kérdés, hiszen a kapcsolatból született Anna Ermakova kiköpött az apja.

Ez a szófordulat itt talán nem is a leghelyénvalóbb, hiszen az idő előrehaladtával a teherbe esési ügy kezdett egyre furcsábbá válni. A német sajtó ugyanis arról kezdett el cikkezni, hogy a modell és a sportoló között csupán orális szexre került sor 1999-ben, a wimbledoni teniszverseny idején, vagyis fennáll a gyanú, hogy a szépséges Angela valójában

ellopta Becker spermáját.

A kivitelezést most nem érdemes részletezni, de egyedül aligha hajthatta végre, hogy a szájában lévő spermával gyorsan kiszaladjon egy másik helyiségbe, és ott olyan körülményeket biztosítson annak, hogy pár órával később mesterséges megtermékenyítést hajthassanak végre rajta az ondóbevitellel.

Ha ez tényleg így történt, akkor kitervelt esettel állunk szemben, ami egyben példátlan csalásnak is nevezhető. Becker viszont azt állította, hogy az apaság elismerésével azt is nyugtázta, miszerint a teherbe esés a „hagyományos” módon történt – de ez akár fedősztori is lehet, hogy álcázza saját végtelen butaságát és óvatlanságát.

Az anyuka az apaság elismerése után egyébként rögtön a lényegre is tért, 4,8 millió dollárt követelt az óvatlan sportolótól. Bár a kislány azóta már felnőtt, és nincs is az apja nevén, gyerekkorában nem voltak anyagi gondjai, köszönhetően Becker gáláns támogatásának. Egy ideje pedig már modellkedéssel keresi a kenyerét, vagyis meg tud állni a saját lábán is.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás