promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Elképesztő összegért távozhat a Fradi játékosa
Borítókép:  MIGUEL MEDINA / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A Ferencváros játékosa, Tokmac Nguen remekül futballozott az őszi idényben, így könnyen lehet, hogy a télen távozik, a Fradi pedig 1 milliárd forintnak megfelelő kérhet a játékosért.

A Ferencváros 2020-as éve nagyon sikeres volt: a csapat bajnoki címet ünnepelhetett, jelenleg is vezeti az OTP Bank Ligát, és 25 év után újra bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. (Az Európa-liga folytatást jelentő harmadik hely megszerzése azonban nem sikerült, mivel Rebrov együttes csoportja utolsó helyén végzett.) Az együttes kiemelkedő szereplésében fontos szerepet játszott Tokmac Nguen.

A norvég támadó a selejtező-mérkőzéséket is beleszámítva 11 BL-mérkőzésen lépett pályára, 4 gólt lőtt és 2 gólpasszt adott. A magyar bajnokságban pedig 13 meccs alatt 7 gól és 1 gólpassz a mérlege.

 Nem meglepő, hogy teljesítményével több klub figyelmét is felhívta magára. A Ripost norvég lapinformációkra hivatkozva arról ír, hogy 

Tokmacért 30 millió svéd koronát (1 milliárd forint) kérhet a Ferencváros.

Persze, nagy kérdés, hogy érkezik-e konkrét ajánlat a támadóért. „Köztudott, hogy az őszi teljesítményével nemzetközi szinten is letette a névjegyét, de az még a jövő zenéje, hogy az érdeklődők mennyire gondolják komolyan a szerződtetését” – erről korábban Hajnal Tamás, az FTC sportmenedzsere beszélt a Nemzeti Sportnak

Tokmac mellett Dibusz Dénes iránt is van érdeklődés. A magyar válogatott kapusáról korábban már megírtuk, hogy a koronavírus tett keresztbe a klubváltásnak. Ha ugyanis nincs koronavírus-járvány, illetve az ezzel járó gazdasági problémák, akkor a kapus már valószínűleg a Besiktast erősítené.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás