promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Fele annyit sem ér a Real Madrid sztárja, mint egy éve
Borítókép:  PETER POWELL / POOL / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Transfermarkt által készített összegzésből kiderül, több olyan világhírű labdarúgó is van, aki egy év alatt vesztett piaci értékéből. A legnagyobb csökkenést a Real Madrid játékosánál, Eden Hazardnál lehet látni: a belga támadó 90 millió euróval ér kevesebbet, mint tavaly.

A Transfermark nemcsak arról készített listát, mely labdarúgókért fizettek a legtöbbet a 2020-as nyári/őszi átigazolási időszakban, hanem a portál azt is megnézte, hogy kik azok a játékosok, akik az elmúlt egy évben a legtöbbet vesztettek értékükből

A lista első helyén az az Eden Hazard áll,

aki 2019 nyarán, amikor elhagyta a Chelsea-t, akkor még 150 millió eurós becsült értékkel rendelkezett, míg most már „csak” 60 millió eurót ér. 

Az értékcsökkenés mögött az áll, hogy a belga támadó a 2019/2020-as szezonban többször volt sérült, így összesen 22 mérkőzésen lépett pályára, ezalatt pedig egy gólt szertett és kiosztott hét gólpasszt. Ennél nagyobb probléma, legalábbis a spanyol sajtó szerint, hogy a játékosnak nem megfelelő a hozzáállása a profi sporthoz. A 29 éves Hazard jelentős túlsúllyal érkezett meg a Real Madrid előszezonjára. A csapat edzője, Zinedine Zidane nagyon kiakadt játékosára

„A Real Madrid játékosnak lenni nem vicc, de Hazard helyzete egyre nagyobb viccé válik”

– írt kritikusan a támadóról az AS újságírója, Tomas Roncero.

Az „értékvesztettek” listáján megtalálható még Lionel Messi is, akinek a becsült értéke 40 millió euróval csökkent, s szintén 40 millióval ér kevesebbet Messi csapattársa, Antoine Griezmann. A 2019/20-as idényben jelentősen „leértékelődött” még Raheem Sterling és Neymar is:

mindkettejük értéke 32 millió euróval csökkent.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás