promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A hét legjobb posztjai: 5+1 dolog a sport világából
Borítókép:  Chris Graythen / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az NBA nagy döntőjéből már három meccs is lement, gólzápor volt az európai labdarúgás topligáiban, de még botrányos dolog is történt, amire felkapta a fejét az internet népe. Jöjjenek a legjobbak.

1) FIA Karting World Championship – döbbenetes momentumok: borzasztóan sportszerűtlen dolog történt az FIA Gokart Világbajnokságának fináléjában, aminek végül folytatása is lett verekedés formájában. Ezekről két videó is készült, melyek nagyon hamar bejárták az internetet. A döntőre az olaszországi Lonatoban került sor, ahol a 25 körös futam 10. körében történt az első incidens, ami sokkal nagyobb bajt is okozhatott volna. Az olasz Luca Corberi ugyanis érthetetlen okokból, miután kiesett a versenyből, besétált a pálya felé és egyik ellenfeléhez akarta hozzávágni a versenygépének orr részét. A 23 éves srác kirohanása után szerencsére senkinek sem esett baja, a lényeg pedig a videón látható.

Mindez itt nem ért véget, Corberi ugyanis a parc fermében is folytatta az ámokfutását, miután nekirontott riválisának, ebből pedig egy elég nagy verekedés kerekedett ki. Láttunk már persze sportszerűtlen dolgokat, de ez tényleg mindenkit ledöbbentett. Már a videón is hallható, ahogy a kommentátor közli, hogy „sajnálom, de ezt teljesen elfogadhatatlan”, ám a közösségi médiát is elözönlötték a negatív kommentek. Van, akit csak ledöbbentett a dolog, mások szerint ezzel a karrierjét és a versenyző licenszét is eldobta Corberi.

2) NASCAR – Hamlin is beszállt: a Cup Series már a rájátszásnál tart, jelenleg pedig két versenyző biztosította a helyét a legjobb nyolc között a folytatásra. A NASCAR-ban ugyanis van egy alapszakasz, amit aztán követ egy playoff, amiben először 16 pilóta szerepel, a folytatásban pedig minden harmadik verseny után néggyel kevesebben lesznek. A futamgyőzelem automatikus továbbjutást eredményez, a többiről simán a pontverseny dönt, a dolog lényege pedig annyi, hogy az utolsó futamra így mindig négyen maradnak, majd, aki előrébb zár az a bajnok.

Így persze a szezonzáró is izgalmas marad, még ha kicsit mesterkélt is mindez, de az amerikaiaknak ez teljesen normális. A következő fordulóba eddig a 2004-es bajnok Kurt Busch jutott be, miután nyerni tudott Vegasban, majd hozzá csatlakozott Denny Hamlin, aki Talladegaban nyert.

Ha a playoff valakinek szokatlan, akkor szintúgy az lehet a Green-White-Checkered-szabály, vagyis, ha a Pace Car mögött értek volna célba, akkor elengedik a mezőnyt még két körre, hogy így tiszta versenyben dőljön el minden. Mivel az újraindításnál is történt egy nagy baleset, így még egyre volt szükség, Hamlin itt a hatodik helyig csúszott vissza, de az utolsó körben az előtte lévő csaták miatt az élre került. Látványos befejezés volt, az biztos.

3) NBA-nagydöntő – Butler zsenije: az idei NBA-nagydöntőt a Los Angeles Lakers és a Miami Heat vívja, három meccset pedig már meg is rendeztek a négy győzelemig tartó párharcban. Az első két találkozón a Lakers tudott nyerni, a legutóbbi találkozó viszont 115-104-el ért véget a Heat javára, így még abszolút nem dőlt el semmi. A legutóbbi meccsen a két csapat vezéregyéniségei vitték a hátukon a csapatukat, hiszen a Lakersben Lebron James, míg a Heatnél Jimmy Butler volt a legjobb.

Utóbbi ráadásul egészen varázslatos volt, miután 40 pontot dobott úgy, hogy még csak triplája sem volt! A statisztikát a közösségi médiában is felkapták és elég sokan éltették érte a 31 esztendős klasszist.

4) Roland Garros – Fucsovicsra figyel a világ: Fucsovics Márton a legjobb 16 közé jutott a Roland Garroson, ahol viszont sajnos az orosz Rubleven már nem tudott túljutni. Ettől függetlenül kalapot kell emelni a teljesítménye előtt, az interneten pedig főként az első körös győzelme okozott nagy meglepetést sokak számára. Minderre az ATP Twitter oldala is felfigyelt és az alábbi posztot fűzte hozzá:

5) Premier League – egy nap, két kiütés: egyetlen nap alatt, ugyanabban a bajnokságban jött össze egy hét és egy kilenc gólos mérkőzés, ráadásul a két legsikeresebb csapat, a Manchester United és a Liverpool mélyrepülését láthattuk. Ha valaki csak akár vasárnap reggel közli ezt, akkor gyaníthatóan sokan furán néztek volna az illetőre, de mégis megtörténtek ezek a dolgok.

A Liverpool az Aston Villa vendége volt és 7-2-re kapott ki, a United pedig egy 6-1-es vereségbe szaladt bele a Tottenham ellen. Egyik sem szebb, azt pedig, hogy az eddigiekhez képest a feje tetejére állt a világ, a tabella is jól mutatja. Az élen az Everton áll, négy forduló után, pont a birminghami csapat előtt.

+1) Lewandowski-showja: ha nem lett volna elég az a gólzápor, amit Angliából kaptunk, akkor a németeknél is született egy érdekes eredmény, a Bayern München a Hertha BSC ellen játszott egy 4-3-at, de úgy is lehetne fogalmazni, hogy egy lengyel játékos nyerte meg a meccset a bajoroknak. Mind a négy találatot Robert Lewandowski rúgta, ezt pedig elég stílusosan kommentálta a saját oldalán, megszületett a Lew4nGoalski név.

[twitter7]]

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás