promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Távozik a Vidi történetének egyik meghatározó alakja
Borítókép:  ROBERT SZANISZLO / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Vinícius Paulo kilenc év után távozik a MOL Fehérvár FC-től.

A MOL Fehérvár FC még 2011-ben szerződtette az akkor 21 esztendős brazil származású hátvédet, Vinícius Paulót. A játékos idővel a székesfehérvári csapat alapembere lett, majd 2017-ben Székesfehérváron magyar állampolgársági esküt tett. Egy Portugália elleni idegenbeli vb-selejtezőn be is mutatkozott a magyar válogatottban. Most azonban a labdarúgó távozik a csapattól. Hiába tárgyalt többször Kovács Zoltán sportigazgató a futballista szerződésének meghosszabbításáról, a felek nem tudtak megegyezni.

„Vinícus a klub történetének egyik meghatározó alakja, akit mindig szívesen látunk majd Sóstón a jövőben is. Köszönjük a munkáját, amellyel számtalan sikerből vette ki a részét, további pályafutásához sok sikert kívánunk”

– mondta Kovács Zoltán.

A védő június 30. után szabadon igazolhatóvá válik.

„Szeretném mindenkinek, csapattársaimnak, edzőimnek, a stáb tagjainak és a klubnál dolgozóknak, valamint természetesen a szurkolóknak és a városnak is megköszönni az elmúlt majdnem kilenc évet. Soha nem felejtem el az itt eltöltött időt és a közösen elért sikereket”

– fogalmazott Vinícius Paulo, aki két bajnoki címet, illetve egy-egy Magyar Kupa-, Szuperkupa- és Ligakupa-győzelmet ünnepelhetett a Vidivel.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás