promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Gólzáporos mérkőzést nyert a Bayer ellen a Bayern München – videó
Borítókép:  a Bayern München játékosa ünneplik a csapat gólját. Forrás: AFP.
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Már a 30. fordulót rendezik a német labdarúgó-bajnokságban, a Bundesligában.

A forduló rangadóját Leverkusenben játszották, ahol a házigazda Bayer a bajor sztárcsapatot, a Bayern Münchent fogadta. 

A gyógyszergyáriak az első pofont már a mérkőzés előtt megkapták, hiszen legnagyobb sztárjuk, Kai Havertz sérülés miatt nem léphetett pályára. Havertzhez kapcsolódik a hét egyik híre, miszerint a Real Madrid 80 millió euróért megvenné a fiatal játékost.

A Leverkusen nem igazán sajnáltatta magát: még tíz perc sem telt el a mérkőzésből, és máris bevették Manuel Neuer kapuját. Hozzátehetjük, hogy elég álmoskásan, lagymatagon kezdték a mérkőzést a vendégek, akiket szemmel láthatólag megleptek a hazaiak. A bekapott gól azonban ébresztőleg hatott, és a bajorok szépen, fokozatosan átvették a mérkőzés irányítását. Ez annyira jól sikerült, hogy az első félidő második felében három gólt is tudtak rúgni. 

Ehhez még hozzávehetjük, hogy Serge Gnarby egy óriási, ajtó-ablak ziccert ki is hagyott.

A második játékrészben már nem igazán erőltette meg magát a Bayern München, ennek ellenére még rúgott egyet. A Bayer vezetőedzője, Peter Bosz hiába frissítette cserékkel a csapatát, a házigazdák nem tudtak érdemi ellenállást kifejteni. 

Egy szépségtapasz azért csak összejött, hiszen a mérkőzés lefújása előtti percekben a leverkuseni Florian Wirtz megrúgta élete első Bundesliga-gólját:

ezzel pedig a fiatal játékos lett a Bundesliga történetének legfiatalabb gólszerzője.

A magyar érdekeltségű csapatok vegyes szájízzel zárhatják a fordulót:

  • Szalai Ádám bennmaradásért küzdő csapata, a Mainz idegenben verte 2-0-a az Eintracht Frankfurtot. A magyar támadó nem lépett pályára.
  • az RB Leipzig, amely Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, sokáig játszott emberhátrányban, ám csak az utolsó pillanatokban kapott gólt a sereghajtó Paderborntól, így született meg az 1-1-es végeredmény.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás