promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Öt gól, két kiállítás és kiszenvedett Barca-győzelem Sevillában
Borítókép:  CRISTINA QUICLER / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Barcelona a Betis otthonában aratott 3:2-es győzelmet a spanyol bajnokság 23. fordulójában.

Nem unatkozott az a majd 55 ezer néző, aki kilátogatott a Benito Villamarín stadionba. A Betis ugyanis nagyszerű mérkőzést játszott a héten a spanyol Király kupából búcsúzó Barcelona ellen. A hazai csapat végig bátran, olykor magasra tolt védelmi vonallal, ellenfelét letámadva futballozott. Ezzel nemcsak lüktető, látványos, helyzetekben gazdag mérkőzést teremtett, de többször is megnehezített a Barcelona játékát.

Még tíz perc sem telt el a találkozóból, de már 1:1 állt az eredményjelzőn: előbb a 6. percben Canales, majd három perccel később, De Jong talált a hálóba. Ezek után következtek a Betis támadójánk, Fekirnek a pillanatai, a francia előbb vezetést szerzett csapatának, kicsivel később pedig a Barca védőjét, Semedót forgatta meg úgy az oldalvonal mellett, hogy az lehet, még most is szédül. Arról, hogy ne hátránnyal vonuljon a félidőre a Barcelona Busquets gondoskodott. A középpályás egy szabadrúgás után szerzett gólt.

A második féldiőben a játék helyett inkább a sárga és piros lapok játszották a főszerepet. Előbb Fekirt állította ki Sanchez játékvezető, majd az a Lenglet mehetett idő előtt pihenni második sárga lappal, aki, mint később kiderült, fejesgóljával három pontot szerzett csapatában. Meg kell jegyezni, a francia védő góljához azért szerencse is kellett. A Barcelona tehát, ha nehezen is, de nyert Sevillában ezzel továbbra is három pontos távolságra van az első helyezett Real Madridtól.

 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás