promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Úszó-eb: 8 század, és Hosszú Katinka megvédte címét
Borítókép:  Facebook
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A szám világ- és olimpiai bajnoka, világcsúcstartója 2:10.17 perces idővel, nagy küzdelemben győzött, ezzel sorozatban ötödször lett a kontinens legjobbja ebben a versenyben.

A szám másik magyar versenyzője, Jakabos Zsuzsanna 2:13.37-tel a nyolcadik helyen végzett.

Hosszú az első női úszó, aki Európa-bajnokságon négyszer védte meg címét. A férfiaknál Cseh Lászlónak sikerült hasonló, 2004 és 2012 között 400, 2006 és 2014 között pedig 200 méter vegyesen nyert ötször egymás után.

A döntő az M4 Sport felvételén


A délutáni program utolsó előtti döntőjét a háromszoros olimpiai bajnok a második, Jakabos pedig a hatodik idővel várta. Utóbbi 14 év után állhatott újra rajtkőre ennek a számnak az Európa-bajnoki döntőjében, akkor Madridban hatodik lett. Hosszú a döntő miatt végül „beáldozta” a 200 méter hátat, így pihenten vághatott neki a négy hossznak.

A pillangó után második volt egyetlen századdal lemaradva brit riválisa mögött, háton az élre állt és hét tizedes előnyt szedett össze. Ez mellen eltűnt, azaz dönthetett a gyors, ami óriási küzdelmet hozott, s végül nyolc századdal Hosszú diadalmaskodott az olasz Ilaria Cusinato előtt. A harmadik a svájci Maria Ugolkova lett.
Ez a szívemből jött. Nagyon szerettem volna megnyerni ezt a versenyt, és hihetetlenül boldog vagyok, hogy sikerült – nyilatkozott az európai szövetségnek a célba érkezést követően. – Igazi kihívás volt, a győzelem megmutatta, hogy a körülmények ellenére képes vagyok keményen versenyezni. Most minden eddiginél motiváltabb vagyok, kőkeményen fogok edzeni és az úszásra összpontosítani a következő években.
Hosszú Katinka az Eb-győzelem után


4x100 méteres vegyes gyorsváltó

A Németh Nándor, Kozma Dominik, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn négyes a hatodik helyen végzett 4x100 méteres vegyes gyorsváltóban.

Sós Csaba szövetségi kapitány három helyen is változtatott a délelőtti összeállításon, egyedül Verrasztó maradt a stafétában, Bohus Richárd, Lobanovszkij Maxim és Szilágyi Liliána kikerült a hetedik idővel döntőbe jutott együttesből.

A magyar csapat 3:29.30-as idővel zárt hatodikként.


(TK via MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás