promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megvannak a vb csoportok
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Az oroszokon és a szaúdiakon kívül Egyiptom és Uruguay került még az A csoportba.

A címvédő német válogatott Mexikó, Svédország és a Koreai Köztársaság csapatával mérkőzik meg a csoportküzdelmek során.

A legerősebbnek a D jelű négyes tűnik, amelyben a legutóbb ezüstérmes Argentína mellé a tavaly Eb-negyeddöntős Izlandot, az Eb-nyolcaddöntős Horvátországot, valamint Nigériát húzták ki. Szintén izgalmasan alakulhat az öt világbajnoki címével rekorder brazilok csoportja, amelyben a dél-amerikai csapatnak Svájccal, Szerbiával és Costa Ricával kell megküzdenie.

A csoportkör legnagyobb rangadóját az Európa-bajnok Portugália a 2008 és 2012 között két Eb- és egy vb-címet begyűjtő Spanyolországgal vívja. Ugyanakkor a papírforma szerint a két gárda kéz a kézben továbbjuthat, mivel Marokkó és Irán lesz még az ellenfelük. Persze az Anglia – Belgium mérkőzés is pikáns lesz, de ők könnyen verhető ellenfeleket kaptak a csoportjukban.

Izland mellett a vb-mezőny másik újonca, Panama nyolcaddöntőbe jutására kevés esély van, mivel a már fent említett Belgiummal, Angliával és Tunéziával szerepel azonos kvartettben.

A nyolc csoportból az első két-két helyezett jut majd tovább, majd a nyolcaddöntőtől egyenes kieséses rendszerben folytatódik a torna, amelynek döntőjét július 15-én rendezik, szintén a Luzsnyiki Stadionban. (MTI)

Csoportok:

vbcsop2018
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás