promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Fiatal keret és feszültség nélküli játék lesz a portugálok ellen
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A német szakember hétfő délelőtt a telki edzőközpontban tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, győzni szeretnének Lisszabonban, hiszen erre van szükség ahhoz, hogy a csapat versenyben maradjon a pótselejtezőt érő második helyért.

„Tudjuk, mit kell játszani a portugálok ellen, az Európa-bajnokságon már megmutattuk. Kilencven percünk van rá, hogy bizonyítsunk magunknak, és a magyar szurkolóknak, akik mögöttünk állnak. Ahogy korábban is, magabiztosan akarunk futballozni, gólt akarunk rúgni” - nyilatkozta a kapitány.

Storck újságírói kérdésre, miszerint elégedetlen lenne-e az egy ponttal, nevetve azt mondta: "adják ide az egy pontot és elégedett leszek". Ugyanakkor soha nem lehet tudni előre, mi történik egy mérkőzésen - tette hozzá. Szóval benne lehet az is, amit mi jósoltunk, hogy nem kizárt, hogy a döntetlenre fogunk játszani. Az már a kapitányon múlik, ezt milyen taktikával szeretnénk elérni. Ez már csak akkor fog kiderülni, amikor fogjuk látni, milyen kezdőt is akar pályára küldeni.

A válogatott már hétfőn, kora délután útra kel, ezzel kapcsolatban a szövetségi kapitány hangsúlyozta, ez a mérkőzés talán a szokásosnál is fontosabb, ezért érkeznek meg már öt nappal a találkozó előtt.

A Hoffenheim légiósa, Szalai Ádám jó hangulatban érkezett az edzőtáborba, hiszen klubjában egyre többször kap újra bizalmat: „Nagyon jól érzem magam most, hogy újra megkapom a lehetőséget, természetesen ez fontos egy játékosnak." - mondta a csatár. Jelezte, biztos abban, hogy hasonlóan nagy tempójú mérkőzést játszanak majd a portugálokkal, mint a kontinensviadalon elért 3-3-as döntetlen alkalmával.
 
„Nagyon nehéz dolgunk lesz, hiszen nekik is nagy szükségük van a három pontra. Azt gondolom, hogy a portugálok megpróbálják majd a mérkőzés jelentős részét kézben tartani, de biztos vagyok benne, hogy egy-egy labdaszerzés után nekünk is sok lehetőségünk akad majd. Ezeket a szituációkat kell majd okosan végig játszanunk” - fogalmazott Szalai.

Bernd Storck szövetségi kapitány a Videoton brazil születésű védője mellett további három újoncot - Eppel Mártont, Holman Dávidot és Adorján Krisztiánt - visz ki Lisszabonba. Utóbbi a betegség miatt hiányzó Németh Krisztián helyére került.

„Az új kerettagok kitűnő benyomást tettek rám, így velünk utaznak Portugáliába. Viszont azoknak is köszönöm az egész heti kemény munkát, akik ezúttal végül nem kerültek be a Portugáliába utazó keretbe. Úgy vélem, a tapasztaltabb és a fiatal játékosok kitűnő egyveleget alkotnak a csapatban. Utóbbiak sorát vasárnaptól Sallai Roland és Kalmár Zsolt is gyarapítja majd" - fogalmazott az mlsz.hu-n a szövetségi kapitány.

A magyarok négy forduló után hét ponttal a harmadik helyen állnak a százszázalékos svájciak és a kilenc ponttal második portugálok mögött. Ha Storck csapata győz az Európa-bajnok otthonában, akkor előrelép a pótselejtezőt érő második helyre, vereség esetén viszont már ötpontos hátrányba kerül. (MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás