promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kleinheisler kezdi felfedezni Brémát
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A 21 éves magyar válogatott középpályást szerdán igazolta le a brémai együttes a Videotontól, körülbelül 500 ezer eurós összegért. A Puskás Akadémiában nevelkedett Kleinheisler az M1-nek csütörtökön arról beszélt, hogy még minden új számára, a város, a csapat, de klubtársai már eddig is sokat segítettek neki, és nagyon boldog, hogy egy "szenzációs csapat" futballistája lett. "Fizikálisan fejlődnöm kell és a nyelv elsajátítása is nagyon fontos. Ezeket minél hamarabb szeretném elérni." - nyilatkozta a játékos, hozzátéve, hogy a játék tempója sokkal gyorsabb, mint Magyarországon, és ugyan az edzőmeccseken gólt nem szerzett, de voltak helyzetei és jól ment neki a futball. Annak fényében különösen jónak értékelte a felkészülési mérkőzéseken nyújtott teljesítményét, hogy az elmúlt fél évben nem játszott, és ez visszavetette.

A játékos, aki a magyar felnőtt válogatottban novemberben, a norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn győztes góllal mutatkozott be, hangsúlyozta, hogy nem fél a kihívásoktól, szeret küzdeni, s élvezi, amit csinál.

werder2
Kleinheisler László kiemelte, hogy rengeteget köszönhet Bernd Storcknak, a válogatott szövetségi kapitányának és nevelőegyesületének, a Puskás Akadémiának is, melynél öt évet töltött.

„Az akadémia mostani növendékeinek pedig azt üzenem, hogy nagyon sokat kell dolgozni azért, hogy egy topligás csapatba szerződhessenek. Kövessék a céljaikat és higgyenek magukban.”
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás