promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Rossz hír jött az időjárásról, teljesen elkerül minket

Rossz hír jött az időjárásról, teljesen elkerül minket

Borítókép:  A kép illusztráció. Forrás: Profimedia
Időjárás
Kategória fejléc
Promotions

Nem lesz markáns változás az időjárásban, most már biztos, hogy elkerülnek minket a frontok.

Rossz hír jött az időjárásról, ugyanis bár eddig is tudtuk, hogy az átmeneti felfrissülés után erőteljes melegedés kezdődik, és visszatér a kánikula, sokan reménykedtek benne, hogy a frontok majd egymás után érkeznek, és enyhítik kicsit a forróságot. Hétfőn így is lesz, egy gyengülő hidegfront tart felénk, ami éppen felettünk fog szétesni - emiatt azonban nem is fog már felfrissülést hozni, csupán néhány fokkal mehet lejjebb a hőmérséklet, és kevés esőt eredményezhet.

A meteorológusok radartérképen mutatták meg, hogy hazánk továbbra is magasnyomás hatása alatt van, ami azt jelenti, hogy dél felől meleg levegő áramlik be, míg tőlünk észak-nyugatra folyamatosan érkeznek a frontok, amik teljesen elkerülnek minket.

Tehát az már biztos, hogy az idei nyár is kánikulával fog véget érni, és egyelőre nem is tudni, meddig fog tartani a hőség; mennyire nyúlik majd be a szeptemberbe.

Ami a pénteki időjárás illeti: napos idő várható, legfeljebb fátyolfelhők lehetnek az égen. Csapadék nem lesz. A légmozgás legfeljebb a Dunántúl északi részén élénkülhet meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között alakul. Késő estére 19 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet.