promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Verőfényes napsütés és tökéletes hőmérséklet, aztán visszatér a kánikula – részletes időjárás-előrejelzés

Verőfényes napsütés és tökéletes hőmérséklet, aztán visszatér a kánikula – részletes időjárás-előrejelzés

Borítókép:  Profimedia
Időjárás
Kategória fejléc
Promotions

Kedden változatos időjárás vár ránk, aztán estétől minden megváltozik.

Kedden kellemes napsütéssel indult a nap, sőt, némi frissítő szél is enyhítette az időjárást. A délelőtt folyamán és napközben északnyugati irányból délkelet felé egy vastagabb frontális felhőzet vonult át, ami miatt délutánra szórványosan, legnagyobb valószínűséggel az északkeleti, valamint a délnyugati, nyugati tájakon várható zápor és zivatar. 

Késő estére azonban a csapadékgócok nagyrészt megszűnnek, éjszakára pedig kiderül az ég, ugyanakkor délnyugaton és északkeleten maradhatnak felhős tájak, sőt utóbbin még kedd napközben is. Máshol többnyire napos időnk van és várható is, főleg a Dunától keletre képződnek gomolyfelhők, de legfeljebb egy-egy zápor alakulhat ki.

A meteorológusok szerint szerdán napos időre lehet készülni kevés gomoly- és fátyolfelhővel; ráadásul verőfényes napsütésben lesz részünk, hiszen csapadék nem valószínű, és a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt lesz. 

A minimum 10-18, a maximum-hőmérséklet 27-33 fok között alakul majd szerdán napközben.

A hét további részében azonban már gomoly- és fátyolfelhők zavarhatják a napsütést és helyenként előfordulhat zápor, zivatar is, miközben többfelé megélénkül, néhol pedig megerősödik majd a szélmozgás is. 

A hétvége folyamán pedig érdemes felkészülni arra, hogy bár mesés, napos időnk lesz, csapadék aligha várható, így gondoskodni kell majd a napégés elleni védelemről a szabadban. Erre azért is kell nagyon figyelni, mert a hétvégére visszatér a kánikula és akár 37-38 fok is lehet majd napközben.