promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Ritkán látott hőingadozás után megint kíméletlen hőhullám jön, ez lesz a legforróbb nap

Ritkán látott hőingadozás után megint kíméletlen hőhullám jön, ez lesz a legforróbb nap

Borítókép:  Profimedia / illusztráció
Időjárás
Kategória fejléc
Promotions

Nem szabadulunk a kánikulától, napokon belül ismét nagyon melegünk lesz.

A viszonylag enyhe júniust követően kaptunk egy több hőhullámmal érkező júliust, a forró időszakok közül pedig az egyik igazán tikkasztó volt, hiszen helyenként a 40 fokot is meghaladta a csúcshőmérséklet.

Bár az aszályhelyzet most még nem olyan súlyos, mint két évvel ezelőtt, egyes haszonnövények, mint a kukorica is, nagyon megsínylette az elmúlt hetek forróságát és gyakorlatilag kiégett, ezáltal visszafordíthatatlan károk keletkeztek a termésben.

Az elmúlt napokban már úgy tűnt, hogy kissé fellélegezhetünk, hiszen jóval kevésbé volt intenzív a nappali felmelegedés és éjszakánként is jobban visszahűlt a levegő, a legfrissebb előrejelzések szerint újból erőteljes felmelegedés közelít, ami napról-napra melegebb levegőt hoz a Kárpát-medence fölé.

A kellemes péntek hajnali 9 és 17 fok után még felhősebb égboltra ébredhetünk, nyugodt időnk lesz, napközben sem várható csapadék, az északi országrészben 28, máshol 30 fok körüli csúcshőmérsékletre számíthatunk, így a hőingadozás egyes helyeken akár 20 fok fölötti is lehet. Szombaton már 30-34 fok körül alakulnak majd a maximumok, míg vasárnap már a 36-37 fokot is elérheti a hőmérséklet a legmelegebb délutáni órákban.

A prognózis szerint ez a hőhullám rövidebb lesz, hétfőn már enyhülés érkezhet, igaz nem jelentős, valószínűleg csak egy mérsékeltebb hidegfront érinti az országot, ami zivatarokat és erősebb északi szelet hozhat. A jövő hét elején is marad a nyárias idő, 30-32 fokos meleggel, a hosszabb távú előrejelzések is hasonló időjárást jeleznek, számottevő csapadék nélkül.

Az említett aszályhelyzet jelenleg a középső országrészben a legsúlyosabb, de az északi területeket és a nyugati határszéleket leszámítva szinte mindenhol szükség lenne a kiadósabb csapadékra:

„A felső fél méteres talajréteg nagy területen kritikusan száraz, a növények főként a fél méternél mélyebb rétegben találnak nedvességet, ami még az ősz és tél folyamán halmozódott föl. A középső országrészben azonban vannak területek, ahol a felső egy méteres talajréteg nedvességtartalma sem éri el a 40%-t a növények számára hasznosítható víztartalom arányában”

– írta elemzésében a Hungaromet.