promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Három vármegyére adtak ki figyelmeztetést, a „pokol” kapujában állunk: ekkor lehet leghamarabb enyhülés

Három vármegyére adtak ki figyelmeztetést, a „pokol” kapujában állunk: ekkor lehet leghamarabb enyhülés

Borítókép:  Illusztráció/Profimédia
Időjárás
Kategória fejléc
Promotions

Az is kiderült, hogy mikorra lehet leghamarabb esőt várni.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a mai nap folyamán főként fátyolfelhős, napos idő várható, az ország északi, északnyugati felén vastagabb fátyolfelhőzet szűrheti meg a napsütést. Az előrejelzésből kiderült, hogy a mai nap során csapadék nem várható az ország területén, hiába várjuk azt sok helyen.

Az OMSZ beszámolója szerint a megélénkülő déli, délkeleti szelet többfelé kísérhetik erős széllökések, így a hőmérséklet mellett a legnagyobb veszélyforrást a szél fogja majd jelenteni. Riasztást ugyan erre vonatkozóan az OMSZ nem adott ki, úgyhogy nem kell extra erős szelekre számítani.

A délelőtti órákban 22 és 28 fok között fog alakulni országszerte a hőmérséklet, Gyöngyös, Eger és Sárospatak környékén lesz hidegebb az idő, miközben Kiskunhalason számíthatnak a legmelegebb időre. A délutáni órákban 29 és 34 fok között fog alakulni az idő, szintén Gyöngyös és Eger környékén a leghidegebb, Kiskunhalason a legmelegebb idővel.

Szombat estére aztán derült vagy kissé felhős lesz az ég, de csapadék továbbra sem várható. A délies szél eleinte még élénk lehet, majd mérséklődik a légmozgás. Az OMSZ előrejelzése szerint a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul, az északi völgyekben még ennél is hűvösebb lehet.

Ami a vészjelzéseket illeti, összesen három vármegyében adtak ki elsőfokú riasztást magas középhőmérsékletre vonatkozóan: Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékben várható a leginkább magas hőmérséklet, ezért a „biztonság kedvéért” riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat ezekre a területekre.

Az OMSZ agrometeorológiai elemzése szerint miközben az aratásra száraz és meleg idő lenne az ideális, az ország középső területein fokozódik az aszály, és a nyári növényeknek sürgősen esőre lenne szüksége. A folytatásban újabb, ezúttal tartósabb hőhullám fog érkezni, ráadásul csapadékra a jövő hét végéig alig van esély.

A HungaroMet YouTube-oldalára feltöltött videó beszámolója szerint pedig a „pokol” kapujában állunk a legújabb, elhúzódó hőhullámmal, dél felől érkezik elsősorban a melegebb levegő. Enyhülésre még nem számíthatunk egy ideig, a következő pár napban rendkívül meleg időjárásra számíthatunk.