promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Az időjárás ma azzal lep meg hogy nem lep meg semmivel, de azért mindenképp figyeld majd az eget

Az időjárás ma azzal lep meg hogy nem lep meg semmivel, de azért mindenképp figyeld majd az eget

Borítókép:  Profimedia/Illusztráció
Időjárás
Kategória fejléc

Ha mára valami szabadtéri programot terveztél, akkor igazán szerencsésnek mondhatod magad.

Örülhetnek akik a szabadban szeretik tölteni a szabadidejüket, mivel szép, nyárias időnk lesz az egész nap folyamán az országban kedden.
Szerencsére a nyár úgy gondolta, hogy még velünk marad egy darabig. Talán akiknek a "hivatalos" szezon alatt nem jutott (vagy elég) idejük a kikapcsolódásra, úgy látszik még szeptemberben bepótolhatják az elmulasztott mókát. Akár strandoláshoz, de bármilyen kinti aktivitáshoz ideális időjárásra számíthatunk kedden.

10-15 fokos hőmérséklettel indít a hajnal, magasabb helyeken hidegebb, belvárosokban melegebb lehet, foltokban köd és pára képződhet. Felhőtlen, száraz idő lesz, a légmozgás gyenge marad, nem kell nagyobb szélre számítani. Napközben napos idő lesz, kevés fátyol- és gomolyfelhővel. A délelőtti csúcsok 25-26 fok körül alakulnak, főleg az ország délkeleti részén. A Balaton környékén és Észak-Nyugat Dunántúlon 22-23 fok várható. A strandolóknak érdemes megvárniuk a délutánt, mert akkor már 30-31 fok körüli hőmérsékletet mérhetünk legnagyobb tavunknál, az Alföldön akár 32-33 fokig is felkúszhat a hőmérő higanyszála. Érdemes kiélvezni ezen a szeptemberi napon a szép, nyárias időjárást, csapadék semmikor nem várható a nap folyamán. A kedd esték nem a nagy bulikról szoktak szólni, de erről ezen az estén nem az időjárás tehet: kellemes, tavasziasnak mondható 24 fokok lesznek az ország területén, azonban éjjelre nagyobb fokú felhőképződés várható.

Ajánlott a napot kihasználni, mivel a meteorológiai szolgálatok előrejelzései szerint a hét későbbi részében valószínűsíthetően lehűlés következik, igaz, nem túl nagy mérvű, de némileg bemutatkozik az ősz is, a hét vége felé az országban több felé kisebb zivatarokra is számítani lehet. A mai nap azonban még ajánlott a nyárból megmaradt energiáinkat kiélni, és élvezni a gyönyörű időt.
További információkért nézd meg a lenti videót: