promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Heti időjárás: nagyon durva őszi pofont kap Magyarország – először a jó hírt közöljük, csak utána jön a rossz
Borítókép:  Profimedia
Időjárás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Mondhatnánk azt is, hogy jövő héten amolyan piaci lesz az időjárás Magyarországon, mivel lesz minden, amit az ember el tud képzelni. Persze még hó nem, az nagyon messze van.

Ezen a héten is viszonylag változatos volt az időjárás hazánkban. A rendkívül aszályos és meleg nyár után közben keletre és délkeletre is kiadós mennyiségű csapadék érkezett, amire nagyon szüksége volt Magyarország ezen részének.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a hét közepéig egyre melegebb léghullámok érkeznek, helyenként pedig a 30 fokot is megközelíthetjük, aztán utána jön egy nagyon erős lehűlés, vagyis megkapjuk az első jelentősebb pofont az ősztől.

Természetesen számítani kell zivatarokra is, szóval ide kattintva érdemes olykor ránézni az Időkép élő radartérképére.

Hétfőn többnyire napos lesz az idő, és számottevő csapadék sem valószínű. Nagy területen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, amelyet főleg a Dunántúl keleti felén és a középső megyékben erős lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Előtte lévő éjszaka, vagyis vasárnap este a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 15 fok között alakul.

Kedd hajnalban pára- és ködfoltok képződhetnek, kezdetben gomolyfelhős, napos idő várható. A déli óráktól nyugat felől fátyolfelhőzet is érkezik, amely délután, este vastagszik. Általában száraz idő lesz, legfeljebb egy-két helyen fordulhat elő a délutáni, esti óráktól jelentéktelen eső, zápor. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. A minimumhőmérséklet jobbára 6 és 14 fok között várható, de az északkeleti völgyekben hidegebb is lehet. A maximumok jellemzően 20 és 26 fok között alakulnak.

Szerdán hajnalban pára- és ködfoltok képződhetnek, az ország délnyugati harmadán főleg fátyolfelhőkre lehet számítani, másutt sokfelé vastagabb lehet a felhőzet, kisebb körzetekben azért időnként kisüthet a nap. Az ország északi, északkeleti felén helyenként előfordulhat eső, zápor, egy-egy zivatar. Sokfelé megélénkül, időnként megerősödik a déli, délnyugati szél. A minimum 7 és 17, a csúcsérték általában 23 és 29 fok között várható, de északkeleten 19-22, délnyugaton néhol 30 fokot is mérhetnek.

Csütörtökön a napos körzetek, illetve periódusok mellett inkább közepesen vagy erősen felhős idő lesz a jellemző. Több helyen valószínű eső, zápor, zivatar. Sok helyütt megélénkül, időnként megerősödhet a délnyugati, nyugati szél. A hajnali 11-20 fokról általában 23 és 30 fok közé melegszik a levegő, délen mérhetik a magasabb értékeket.

Pénteken nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Több helyen valószínű eső, zápor, zivatar. Hajnalban a szélvédett, kevésbé felhős részeken ködfoltok képződhetnek. Helyenként megerősödhet a nyugati, majd északnyugati, északi szél. A hajnali 10, 17 fokról többnyire 20 és 26 fok közé emelkedik a hőmérséklet, de a tartósabban csapadékos vidékeken hidegebb is lehet.

Szombaton felhőátvonulások várhatók, több-kevesebb napsütéssel. Szórványosan előfordulhat zápor, zivatar. Sokfelé megerősödik az északnyugati szél. A hőmérséklet hajnalban általában 5 és 14, délután többnyire 15 és 20 fok között valószínű.

Vasárnap több-kevesebb napsütés is valószínű, majd észak felől erősebben megnövekedhet a felhőzet. Szórványosan előfordulhat eső, zápor, egy-egy zivatar. Többfelé megerősödik a nyugati szél. A minimum általában 2 és 10, a maximumhőmérséklet többnyire 15 és 20 fok között valószínű.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás