promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
A románok kezére játszotta a MÁV az olcsó vonatokat, milliárdokba kerülhet a késlekedés az országnak

A románok kezére játszotta a MÁV az olcsó vonatokat, milliárdokba kerülhet a késlekedés az országnak

Borítókép:  Profimedia / illusztráció
Helyi Hírek
Kategória fejléc

Égető szükség lenne fiatalítani a hazai állományt, erre lett volna most nagy lehetőség.

Az elmúlt hónapok történései után egyértelművé vált, hogy a MÁV számára most az lenne a legfontosabb, hogy a rossz állapotú és folyamatos műszaki hibákkal küzdő járműflottát új- és használt vonatokkal frissítsék. Ezt Lázár János építési és közlekedési miniszter is megerősítette:

„A hazai vasúti közlekedésben használt és új járművek beszerzésére egyaránt szükség van. Az előbbi sürgősségi beavatkozás, az utóbbi tartós kezelés. Minden ellenkező híresztelés dacára ezeket a beszerzéseket nem egymás rovására, hanem egymást erősítve hajtjuk végre a következő években. Miközben az ÉKM és a MÁV által kiküldött „fürkészek” térképezik fel a jó minőségű, használt vasúti járművek piacát, addig előkészítjük és megvalósítjuk az új járművek beszerzését is”

– fogalmazott alig másfél héttel ezelőtt a miniszter.

 

Lázár ígérete szerint még ebben a kormányzati ciklusban javulást érnek el a járműállományban, amire most jelentős lehetőség is lett volna, ám úgy tűnik, hogy a MÁV túl sokáig gondolkodott egy nagyon jónak tűnő ajánlaton.

A románok kezére játszotta a MÁV

Izrael ugyanis csaknem 46 darab használt, de jó állapotú dízel motorvonatot kínált eladásra a vonalak villamosítása miatt, és a MÁV is felfigyelt a lehetőségre. Azonban csakúgy, mint a Stadler RS1-esek esetében, az IC3-asokról is lemaradtak.

A meghiúsult üzlet Romániának pont kapóra jött, a Ferotrans TFI magánvasút ugyanis alig 520 millió forintnak megfelelő összegért kaparintotta meg a vonatokat, így alig 16 millió forintból megúsztak egy-egy szerelvényt, ami rendkívül jó árnak számít. Az IC3-asok Jászvásár térségében állnak majd forgalomban – számolt be róla az IHO.

A szóban forgó járműveket 1990 és 1996 között Dániában gyártották, a csaknem 60 méter hosszú és 97 tonnás motorvonatok praktikus „gumiorrokat” kaptak, ami lehetővé tette, hogy az összekapcsolásukkor az utastér teljes hosszában átjárható. Az IC3-asok Európa több országában is futnak, így Dániában, Svédországban, valamint Spanyolországban is találkozhatunk velük. A modell a tengerentúlon is népszerű, az Egyesült Államokban és Kanadában is használják őket.

A MÁV-nak százas nagyságrendben lenne szükség használt járművekre, újakról pedig egyelőre aligha álmodozhatunk. Mindeközben a környező országokban több száz új vonatot állítottak forgalomba, többek között Romániában is a 200-at közelíti a számuk.