promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Drámai légifelvételeken, ahogy betört a víz a házakba Magyarországon, teljesen elárasztotta az utcákat a Duna

Drámai légifelvételeken, ahogy betört a víz a házakba Magyarországon, teljesen elárasztotta az utcákat a Duna

Borítókép:  Profimedia / illusztráció
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions

Esélytelen volt a védekezés, nem lehetett már mit tenni, feltartóztathatatlanul jött az árhullám.

Heroikus küzdelem folyik Magyarországon is az elmúlt időszak heves esőzései nyomán kialakuló, illetve levonuló árhullám kapcsán, rengeteg helyen kell homokzsákokkal megerősíteni a gátszakaszokat, hogy sikeresen megvédjék az ingóságokat a víztől.

Voltak azonban olyan területek is, ahol erre nem volt reális esély, az árterek közelében legfeljebb felkészülni lehetett, a víz betörését megakadályozni már nem tudták, így volt ez Véneken is, ahol több tucatnyi ház került a víz fogságába.

Nagyon fontos azonban azt is megjegyezni, hogy a kétszázhúsz lelkes Győr-Moson-Sopron vármegyei falunak az üdülőövezetét öntötte el a víz, ami természetesen ugyan nem jó hír, Vének többi része biztonságban van, amiről Bazsó Zsolt polgármester is tájékoztatta a közvéleményt.

„Közvetlen környezetünkben az ártéri üdülő terület már víz alatt van, a tulajdonosok amit tudtak felpakoltak vagy kihoztak a területről, hogy megvédjék értékeiket. Ezúton is szeretném megköszönni nekik, hogy időben és felkészülten cselekedtek. Településünk védett oldalán egyelőre nincs olyan jelenség, ami miatt intézkednünk kellene. Mind a Vízügyi Igazgatósággal mind pedig a Katasztrófavédelemmel folyamatos a kapcsolattartás”

– írta a település első embere.

Mint a Blikknek elmondta, attól nem kell tartani, hogy a falu teljes területét elárasztja a víz, a nyaralóövezetben ugyanakkor az elmúlt hónapokban ez már a harmadik ilyen alkalom volt, december és június után pedig a mostani a legmagasabb vízállás:

„Az üdülők víz alá kerültek, de aki itt lakik, ezzel együtt kell élnie, ott nincs is lehetőség mentésre, éppen ezért már nem is adnak ki építési engedélyt az árterületre. Akik ott laknak azok biztonságban vannak, senki nem maradt a vízen, nem is lehetne”

- tette hozzá a polgármester.

Állandó jelleggel mindössze páran laknak ezekben a nyaralókban, ők barátoknál, ismerősöknél, családtagoknál húzták meg magukat, a rendőrség pedig folyamatosan ellenőrzi a területet, a helyiek pedig abban bíznak, hogy a következő árhullám nem éri el a mostanit, és hamarosan levonul a víz.

Egy férfi elmondta, hogy megszokták már, hogy ezen a területen rendszeresen kiönt a Duna, ám ilyen nagy árvizet 11 éve nem tapasztaltak. Folyamatosan figyeli, hogy bírja-e a nyaralója lábazata, és a szomszédok épületeit is ellenőrzik, mint hozzátette, összetartó közösség alakult ki a környéken az évek során.