Nem a lángos a Balaton hivatalos étele: Az 1970-es évektől uralja a partot egy finomság, volt aki meggazdagodott belőle, üldözte az árusokat a hatóság

Ha azt mondom balatoni kajálás, akkor a legtöbb embernek automatikusan a lángos ugrik be, pedig van valami, amit régebb óta fogyasztanak az emberek a magyar tenger mellett. Az 1970-es évek Balatonjára visszaemlékezve sok szép sztorit lehet hallani, hihetetlen nosztalgia árasztja el az embert egy-egy ilyen visszaemlékezésnél. Lányokról, fiúkról, fiatalokról, idősebbekről, németekről, napsütésről és olyan remek hangulatról, amilyet ma már elképzelni sem tudunk a rengeteg házsártoskodó, követelőző, hisztériázó látogató és nyaraló, türelmetlenkedő eladó és nem éppen udvarias kiszolgálás mellett. Egy valami azonban különbözőségeik és majdnem 60 év eltelte után is közös a mai és a régi korok üdüléseiben: a főtt kukorica elmaradhatatlan kiegészítője a strandolásnak.

Azonban nem volt ezt olyan egyszerű árusítani, mint azt gondoljuk, sokan vadásztak az illegális, kukorica zugárusokra. Mert bizony így hívták őket és voltak dögivel: minden strandon találkozhattunk velük, amilyen váratlanul tűntek fel, úgy tűntek el is, főleg, ha esetleg még egy rendőrt is megpillantottak a szemük sarkából. Mert hogy a legtöbbnek engedélye nem volt, a higiéniai előírások betartását nem tudták náluk ellenőrizni, nem adóztak és azt sem lehetett tudni, hogy honnan szerezték be a portékájukat, továbbá az eldobált, lecsupaszított kukoricacsövek is problémát jelentettek.

De más miatt is bosszantotta ez a népeket: túlárazva adták a terméket, ám annak annyira jellegzetes, hívogató, csábító illata volt, hogy a többszörösen megkért árat is kifizette az, aki menthetetlenül megkívánta az egyébként faékegyszerűségű strandkaját.

Így készíthetsz otthon tökéletes főtt kukoricát:

És bizony akkori mércével mérve brutális árréssel dolgoztak az árusok: míg Pesten 1 forint volt a kukorica, főzve pedig 3, addig ők akkor 5-6 forintot is elkértek egy-egy darabért és hihetetlen profitra tudtak szert tenni. Könnyűszerrel eladtak egy nap 400 darabot, egy hónapban pedig elképesztő pénzeket, 120-140 ezer forintot is megkereshettek, úgy, hogy akkoriban az átlagkereset 1400 forint volt.

És hogy honnan szerezték a kukoricát? Volt, aki a saját földjén termesztette meg, volt, aki földet bérelt, esetleg nagyobb mennyiséget vásárolt egy termesztőtől és bizony olyan is akadt, aki ellopta a csöveket (bár azért ez volt a kevésbé jellemző, hiszen úgy nem lehetett maximalizálni a profitot a korlátozott mennyiség miatt).

Minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy ebből a bizniszből meg lehetet gazdagodni. Próbálkoztak az állami vállalatok is beszállni a piacba és előrecsomagolt kukoricát árultak, ám ez koránt sem volt olyan ízletes, hogy felvehette volna a versenyt a parton árultakkal. Természetesen a vedéglátóipari egységek is orroltak az árusokra, mert míg sokszor az ő helyeik kongtak az ürességtől, addig feketén dolgozó "kollégáik" dúskáltak a vásárlókban. Ők azonban akartak ennek az árusításával foglalkozni, a legtöbb éttermesnek ugyanis derogáltak az olya ételek, mint a főtt kukorica, a lángos, vagy a palacsinta.

_{Forrás: Facebook, toretro.blog.hu}