3800 forint egy szál vágott tulipán? Sokaknak esélyük sincs az ajándékozásra, szomorú lesz így az ünnep

Zsolt (24) egyetemista hallgató Budapesten, aki az édesanyjának virággal, a kedvesének meg valamilyen romantikus programmal szeretett volna kedveskedni. A csütörtöki nőnapi körúton azonban azzal szembesült, hogy még egy virágot sem engedhet meg magának. Levelét változtatás nélkül közöljük.

Tisztelt szerkesztőség!

Volt szerencsém olvasni legutóbbi olvasói levelüket, melyben egy férfi egy 60 ezer forintos rózsacsokorról sopánkodott. Megvallom őszintén, bár a történet engem is felháborított, kifejezetten arrogánsnak és nagyképűnek tartottam az illetőt, aki valamit kompenzál. Magamban még jól ki is nevettem, hogy úgy kell neki, pökhendi p@cs, aki a pénzével meg a nőivel villog.

Tegnap délután azonban én is megtartottam a nőnapi körutamat, mert nem jó az ilyesmit a végére hagyni, és akkor szembesültem vele, hogy bizony nincs itt szükség nagy átverésekre ahhoz, hogy az ember átverve érezze magát: egyszerűen úgy felmentek az árak, hogy szerintem sokat nem is engedhetik már meg maguknak, hogy valami komolyabb ajándékkal kedveskedjenek a párjuknak.

Első állomásom egy virágárus volt az egyik metró aluljáróban, ahol tudom hogy drágábban mérik a virágokat, na de ennyivel? 3800 forintot kért az árus egy szál tulipánért, elsőre visszakérdeztem, hogy hány szál van a csokorban, mire az árus csak elmosolyodott, és megerősítette, hogy nem-nem, jól hallottam, egy szál kerül ennyibe. Biztos valami nagyon különleges virág tulipán volt, nem tudom mert nem sokat lovagoltam rajta, kijöttem a boltból. Voltak persze olcsóbb virágok, de édesanyámnak ez a kedvence. Úgy voltam vele, hogy nem baj, találok én ennél olcsóbb árust is, és végül így is lett.

Már a 3. virágboltból jöttem ki, mire végre normális áron sikerült vennem pár szár szép tulipánt. Máshol nem volt ilyen drága, de azért mindenhol csuklottam egyet.

Persze lehet, hogy csak arról van szó, hogy egyszerűen csóró vagyok. Egyetemre járok, albérletet fizetek, megnézem mi mennyibe kerül. Közben összetehetem a két kezem, hogy egyáltalán van barátnőm.

Bárki bármit mond, a pénz azért nagyon is fontos egy jól működő párkapcsolatban. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a párom a pénzem miatt szeretne, hanem hogy a folytonos pénztelenség állandó konfliktusokat, kényelmetlenségeket szül, amik idővel felőrlik a kapcsolatot. Ez lenne most is, ha a nőnapon ugyanazt csinálnánk, mint máskor: Netflix & Gyros pitában.

Úgyhogy akkor legyen vacsi vagy mozi - a kettő együtt nekem esélytelen. Már a mozijegyek is a az egekbe szöktek, 6000 forint alatt nem jön össze, ha meg még popcorn-kóla is jön hozzá, akkor inkább egy 10-es.

Gondoltam rá, hogy ha már nem engedhetjük meg magunknak a vacsit és a mozit is, legyen VIP mozi, de az két személyre már majdnem 20 ezer forint, annyiból meg egy hétre elegendő kaját főzök otthon, szóval köszi, de inkább kihagyom.

Szóval arra jöttem rá, hogy végső soron elég irigy vagyok azokra, akiknek jobban megy a szekér. Bárcsak az az ember lehetnék, akit átvernek a 63 ezer forintos csokorral. Jobb lett volna elkerülni a kárörömöt, mert egy nappal később már azon kaptam magam, hogy én is csúnyán kompenzálok: kárörvendő irigységgel fedem el azt, hogy még  a 25-höz közeledve is csóró vagyok.

Szóval bár most minden egy nagy szívásnak tűnik - a nőnapi ajándékvadászat, amibe most bele se megyek, nyilván csak a jéghegy csúcsa - azért volt számomra tanulsága is a napnak, fontos felismeréssel gazdagodtam: hogyan lehetnék gazdagabb, ha közben megvetem, kinevetem a gazdagokat?