Brutális, 50%-ot is meghaladó áremeléssel köszöntötte ügyfeleit a hazai mobilszolgáltató, a Telekom és a Vodafone ügyfelei is összetehetik a két kezüket

Felejtsük el az inflációkövetést, ilyen mértékű áremelésre emberemlékezet óta nem volt példa.
A közelmúltban a két legnagyobb hazai mobilszolgáltató, a Telekom és a Vodafone is bejelentette, hogy jelentős áremelést végez, a Telekom esetében ez márciustól 15%-os korrekciót jelent, a Vodafone-nál pedig maximum 15,4%-ot. Háboroghatnánk persze, ugyanakkor mindkét szolgáltató kihangsúlyozta, hogy csupán az inflációt követik, ebből a szempontból pedig még jól is járnak az ügyfelek, mivel az infláció mértéke 2023-ban 17,6% volt a KSH adatai alapján.

Évek óta ígérgeti a Telekom, most meglépte, rengeteg magyarnak szökik könny a szemébe
Olvass tovább...
A Yettel áremeléséről egyelőre nem érkezett bejelentés, ám hamarosan számíthatunk rá, mivel a Telenor utódja is az inflációkövető díjkorrekciót követi, legutóbb tavaly márciusban emeltek árat, akkor ez csaknem 14,5% volt.
A három óriás mögött azonban ott lopakodik a DIGI is, ami elsősorba TV és internetszolgáltatásokat nyújt ügyfeleinek.
A DIGI-t két éve vásárolta fel a 4iG csoport, és azóta több jelentős díjemelés is történt már. A cég tavaly kezdte el kivezetni a mobilszolgáltatását a hazai piacról, ezzel egyidejűleg bejelentették, hogy a mobilhálózatjuktól is megválnak (belföldön jelenleg is a Vodafone hálózatát használják).

Háborognak a Vodafone-os előfizetők, kiverte a biztosítékot a szolgáltató bosszantó bejelentése
Olvass tovább...
A DIGI éppen ezért már nem is fogad új előfizetőket, bár most olyan mértékű áremelést hajtottak végre, hogy nem is túl valószínű, hogy bárki is őket választaná a nagy versenyben. A cég mobiltelefonos árpolitikája is mintha csak azt sulykolná a jelenlegi előfizetőkbe, hogy váltsanak, amilyen gyorsan csak lehet. Márciustól ugyanis a következőképpen változnak a DIGI mobilos tarifái:
- A DIGIMobil Plusz 1.830 Ft listaárról és 1.480 Ft kedvezményes árról 2990 Ft-ra nő
- A DIGIMobil MAX 1.830 Ft-os listaárról és 1.480 Ft-os kedvezményes árról 2.990 Ft/ hó-ra nő
- A DIGI Mobil Junior 1.250 Ft-os listaárról és 910 Ft-os kedvezményes árról 1.990 Ft / hó-ra nő
Továbbá az eddigi 4 forintos percdíj is több mint kétszeresére, 10 forintra emelkedik (belföldi irányba). Arról nincs pontos információnk, hogy hányan rendelkeznek DIGI-s mobil előfizetéssel, de országos összehasonlításban ez valószínűleg igencsak elenyésző, és mi magunk is jobban szeretünk hírt adni arról, mikor valami jó dolgot közöl a szolgáltató:

A DIGI most meglépte a váratlant: több 100 ezer háztartást érint az újévi bejelentésük, az előfizetők dúskálni fognak az örömökben
Olvass tovább...
Vagy mondjuk mikor leadnak olyan örökbecsű filmklasszikusokat, amiket bármikor bárhol bárkivel újra lehet nézni. Ilyen a Keresd a nőt! is, amit most épp időszerű is lehet újra nézni, ha kicsit jobb kedvre derülnénk a brutális mértékű áremelés okozta sokk után:
