promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Halálos baleset a Balatonnál - megszólalt a szakértő
Borítókép:  Profimedia (illusztráció)
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A nyári szezon első áldozatát szedte Magyarországon és a Balatonon.

Még tegnap történt egy visszafordíthatatlan tragédia Magyarországon. Egészen pontosan a Balaton északi partján, Alsóörsnél. A hírek szerint (forrás: ATV) egy helyi lakost, egy idős férfit érte a halálos baleset. Az ottani, még hivatalosan zárva tartó strandra biciklizett ki, majd hagyta a víz mellett kerékpárját. A beszámoló említi, hogy ezt követően bement a vízbe, ahol szinte azonnal rosszul lett, majd drámai körülmények között elhalálozott. Az esetről az illetékes Veszprém Vármegyei Rendőr Főkapitányság a szóvivőjén keresztül tájékoztatta a sajtót. 

A férfi első sorban a hideg víz miatt fellépő rosszulléte miatt vesztette életét. A hatóság egyelőre a nyomozás lezárásáig nem tesz több információt közzé. Az ATV cikke szerint még a helyi önkormányzat is együtt érez az érintett családdal, és részvétét fejezi ki. 

Megkerestünk egy szakértőt is az esettel kapcsolatban. Honlapunknak egy vízimentő nyilatkozott mind az esettel, mind a hasonló esetek elkerülésével kapcsolatban:

"Tapasztalataim szerint van egy nagyon fontos tényező a vízi balesetek többségénél. Ez pedig a meggondolatlanság az emberek részéről. A hazai vízbefulladások döntő többségéért általában maga az áldozat a felelős. Alapvetés, hogy kiskorút egyébként sem hagyunk egyedül, magára a medencében, a tóban, a folyóban. Azonban gyakori, hogy egy felnőtt sincsen tisztában a saját korlátaival. Ezek a korlátok az úszás tudást és a fizikai állapotot jelentik. A szívbetegek számára egyáltalán nem javallott az, hogy felhevült testtel menjenek a vízbe. Főleg nem ilyenkor, amikor még csak a felső vízrétegek a kellemesebbek, alatta pedig jóval hűvösebbek az áramlatok. További problémát szokott még okozni az ittasság is. Az évente előforduló tucatnyi fulladásos baleset esetében sajnos előfordul a statisztikák szerint az alkoholfogyasztás miatti befolyásoltság. Ugyanis az alkohol szervezetbe vítele negatívan hat a logikus és ésszerű működésre. Pár sör után az ember nagyon könnyen levetkőzi a gátlásait, és meggondolatlanul ugrik fejest az úszástudásához képest is mély vízbe. Érdemes tehát megjegyezni, hogy magunkban soha ne vállalkozzunk nagyobb pancsolásra, úszásra, illetve csak saját felelősségünk teljes tudatában a saját határainkat ismerve cselekedjünk."

- nyilatkozta József, aki korábban több kisebb és nagyobb magyar tó mellett is dolgozott. 

A korábbi adatok szerint naponta 300 ezren mártóznak meg a Balaton legendás habjaiban, bár a hivatalos "férőhelyi" lehetőségek szerint mindössze ennek fele lehetne lehetséges. Mindez pedig hozzájárulhat a balesetek számához is, lévén a nem kijelölt strandokon nincsenek vízimentők és elsősegélynyújtó helyek sem. 

A hétvége további része is strandidővel határos, itt az előrejelzésünk:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás