promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Magyarországon is volt erős földrengés, szokatlanul nagy pusztítást végzett 260 éve

Magyarországon is volt erős földrengés, szokatlanul nagy pusztítást végzett 260 éve

Helyi Hírek

Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

1763 nyarán iszonyatos élményt éltek át a Dunántúlon.

A török-szír határ térségében pusztító elképesztő földrengés kapcsán alighanem sok magyar fejében is megfordult a gondolat, hogy ilyen akár velünk is bármikor megtörténhet. Szerencsére a Kárpát-medence sokkal stabilabb térség, mint a több kőzetlemez találkozási pontján fekvő mostani katasztrófahelyszín.

Mindezzel együtt földrengések mindig voltak és lesznek Magyarországon is, mivel azonban messze fekszünk a nagyobb törésvonalaktól, ezek általában nem járnak nagy károkozással. Kisebb erősségű földmozgásokra évente, 4,5–5-ös erősségű rengésekre pedig átlagosan 10 évente kerül sor.

De mikor volt az eddigi legerősebb földmozgás? Nos, szerencsére már igen régen, mégpedig 1763. június 28-án, Komáromban. Hazai léptékben az egészen súlyosnak számított, ugyanis 63 ember halálát okozta a Richter-skála szerinti 6,3-as értékű természeti csapás.

Összedőlt 7 templom és 279 épület, valamint megrongálódott további 353 ház. A halottak mellett 120 sebesültet is feljegyeztek a korabeli krónikák. A rengés komolyságára utal, hogy Komáromnak mindössze a 9 százaléka maradt sértetlen.

„Reggeli 5 1/2 óra táján iszonyú földrengés rázkódtatá meg a város területét, mely csapás ismeretlen levén még akkor a város lakosai előtt, már szinte az utolsó ítéletet képzelék eljöttnek, annál is inkább, mert ezen első rázkódásra, mely habár minden épületet erősen megrongált, életük megmentésére sokaknak intő jelül szolgált, a szabadba kimenekülvén, a gondviselés különös kegye volt ez előzmény, különben mindnyájan veszve valánk...”

– idézte egy szemtanú veretes nyelvezetű visszaemlékezését a visitdanube.eu oldal. Az első rengések tehát szerencsére kisebbek voltak, de 7 perccel később hihetetlen erősségű földmozgás következett, amely pillanatok alatt romba borította a várost.

A talaj előbb felemelkedett, majd ismét lesüllyedt, mintha csak egy óriási lény lélegzett volna alatta. Mindez 3-4 percen keresztül ismétlődött, amit a korabeli épületek többsége nyilvánvalóan nem bírhatott ki. A Duna partján is megrepedezett a talaj, és állítólag tűz lövellt elő belőle.

Borítókép:  Profimedia (Képünk csak illusztráció!)

Hasonló tartalmak

Galéria - Van képünk hozzá

Színes

Tech & Tudomány

Helyi Hírek

Időjárás