promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nagy változás jöhet a BKV-nál a rezsiválság miatt – súlyos dolgot léphet meg Budapesti Közlekedési Zrt.
Borítókép:  BKV
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ahogy jön a hidegebb időszak Magyarországon, már mindenki azon gondolkodik, miképp lehetne spórolni.

Elég hamar beköszöntött az ősz, és egyre hidegebb lesz Magyarországon a hőmérséklet. Nem olyan rég Romhányban 0 fok alá hűlt a levegő, de a nyugati határszélen is majdnem fagyott. Persze az emberek még igyekszenek elkerülni, hogy bekapcsolják a fűtést az elszabadult gázárak miatt.

A júliusi válság kormányülést követően ugyebár eldőlt, hogy az állam kénytelen feladni a rezsicsökkentés korábbi rendszerét, és részben ráereszti a lakosságra az energia piaci árát Magyarországon.

Nincs mese, a kormány is próbál spórolni, ott, ahol csak tud. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az egyik Kormányinfón ugyebár bejelentette, hogy a kórházak és bentlakásos szociális intézmények kivételével 25 százalékkal csökkenteni kell a gázfogyasztást az állami helyeken - így itt maximum 18 fok lehet a fűtési szezonban.

A kormány az otthoni munkát nem akarja bevezetni az állami helyeken, mert szerintük ott elengedhetetlen a személyes jelenlét, és a négynapos munkahét ötletét sem vizsgálják, legalábbis jelenleg.

A magas energiaárak miatt nagy változások lesznek Budapesti Közlekedési Zrt.-nél (BKV). Ha nem kezdenek takarékoskodásba, akkor az kiemelkedően meg fogja terhelni a költségvetésüket ezen a télen.

„Vizsgáljuk, hogy esetlegesen átmeneti időre bezárjuk a BKV székházat, vagy részlegesen lezárjuk, és a dolgozók vagy home-office-ból, vagy pedig kisebb területen látják el a munkájukat”

- nyilatkozta az ATV híradójának Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója.

A vezérigazgató hozzátette, hogy szükség lesz plusz forrásokra is a takarékoskodás mellett. Erre vannak már speciális ötletek, például, hogy kivételesen a válság alatt a közösségi közlekedésre annyiért kapná az üzemanyagot a BKV, mint a lakossági felhasználók.

A BKV-nál közben a nyár folyamán drasztikusan csökkent az autóbuszvezetők létszáma, de ez nem éri el azt a mértéket a vezérigazgató szerint, hogy bármiféle szolgáltatás korlátozására szükség lenne.

Van még persze friss hír a BKV tájáról, ami befolyásolja a budapesti utasok életét. A Világgazdaság arról számolt be, hogy csak 2023 második negyedévében indulhat meg az utasforgalom az M3 metró vonalán, tehát lesz egy negyedéves csúszás. A BKV szerint a hatósági ellenőrzések és próbafutások miatt tolódik ki az M3-as metró átadása. A lap megerősítette, hogy az M3-as vonalon normál körülmények között 500 ezren utaznak hétköznaponként.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás