promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A trianoni békediktátum napjától már hiába keresed a térképen Csongrád megyét
Borítókép:  Világgazdaság
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Trianon 100. évfordulójától, június 4-étől Csongrád megye neve Csongrád-Csanád megye lesz, amit még 2017 októberében szavazott meg az Országgyűlés.

Az 1030-ban alapított Csanád megye 1920 után az ország közepéből a szélévé vált, az országhatárt megváltoztató erőszakos trianoni diktátumon túl pedig a tanácsrendszer is pusztítást jelentett a térségnek. A Makóról indult névváltoztatási kezdeményezést a megyei közgyűlés megtárgyalta, és támogatását fejezte ki ahhoz, hogy a megye elnevezése Csongrád-Csanádra módosuljon. Juhász Tünde kormánymegbízott a hétfőn, Szegeden tartott sajtótájékoztatón azt mondta:

„Trianon igazságtalan békediktátuma száz évvel ezelőtt mély sebet ejtett hazánkon, és ez talán soha nem fog begyógyulni. Bár a végleges felépülés nem jöhet el számunkra, de némi gyógyírt jelenthet – legalábbis nekünk, Csongrád megyeieknek –, hogy Trianon századik évfordulóján szűkebb otthonunk neve immár Csongrád-Csanád megye lesz. A döntés történelmileg indokolható, eszmeileg pedig érthető, hiszen a Trianonban szétszakított Magyarország egyesítésének és összefogásának vágyát szimbolizálja”.

Juhász Tünde közölte, hogy a megyében élőknek nincs teendőjük a névváltoztatás miatt. A megyei kormányhivatal honlapja és elektronikus levelezési címe nem változik meg, a hatóságok bélyegezőit, a névjegykártyákat lecserélik, ez összességében egy-két millió forintos költséggel jár.

Miklós Péter történész, a Tornyai-múzeum igazgatója kifejtette, a magyar államisággal egyidős megyerendszer az önkormányzatiság és az autonómia egyik legrégebbi megnyilvánulása. A mai Csongrád megye területén három eltérő entitás létezett a modern korban: Csongrád, Csanád és Torontál megye, és az előbbi kettő egyidős a magyar államisággal. Ez az ezeréves múlt is indokolja az 1950-ben megszüntetett Csanád vármegye nevének újbóli felvételét. A megye mai területének jelentős része az egykori Csongrád megye adja. 1950-ben ehhez csatolták a modern korban makói székhelyű Csanád megye mintegy felét, valamint a csaknem 10 ezer négyzetkilométeres egykori Torontál vármegye egy kis részét.

Gémes László, a Csongrád megyei közgyűlés elnöke elmondta, a megyei önkormányzat egy hat centiméter átmérőjű bronzérmével emlékezik meg a névváltásról. Az érme előlapján Csongrád-Csanád megye címere látható a régió elnevezésével, hátlapján pedig a megye korvonala szerepel az egykori és mai megyeszékhelyekkel, valamint a megyék pajzsaival. Egy térkép is készül, amelyen a mai megye mellett a korábbi megyehatárok is láthatók.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás