promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Dánok gyártják a világ legmenőbb készházait
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A 2,7 millió forintos négyzetméter ár tényleg nem kevés, de cserébe benne van lényegében minden. A két szinten három helység helyezkedik el, alul van fő lakótérként a nappali és a konyha, míg az emeleten egymástól elszeparálva található a háló és a fürdőszoba. Az előbbi "lényegében minden benne van" kifejezést pedig tényleg szó szerint kell érteni, a konyha és a fürdőszoba teljes felszerelése éppen úgy tartozék, mint a beépített szekrény, a világítás, a kandalló, vagy a bőrkanapé, de még a takarót, a párnát, sőt a wc kefét is adják. Itt nem spóroltak, hiszen amit nem maguk készítenek Frederiksværk városában az is minőségi termék, így van SMEG hűtő és Miele mosó- és szárítógép.

készház2
A minimalista kialakítás akár 4 fő részére is megfelelő életteret nyújt, de mi így elsőre inkább csak két főben gondolkodnánk, ott nem kell kompromisszumot kötni. A négy évszakos kialakításnak köszönhetően lényegében bármikor használható (akad elektromos padlófűtés és egy 120 literes víztartály a kényelemért), ahol van legalább egy 11,5x5,2 méteres alapterület, és elfér egy 5 méter magas épület. Az élettér ugyan elég belátható, de legalább az üvegfalak eltolhatóak...
 
A fentiekért mindössze 485 ezer eurót, azaz 150 millió forintot kell fizetni, ebben nincs benne a helyszínre szállítás és az építmény felhúzása sem (ez még plusz 15 millió forint, de a darut nekünk kell vinni - igen, ez komoly), amely mindössze 3-5 napot vesz igénybe. Nem is ez a sok, hanem az, hogy erre a megrendeléstől számítva csak 6 hónap múlva kerül sor.

készház3
 
A Vipp története egyébként akkor kezdődött, amikor 1939-ben Holger Nielsen felesége - egy éves házasok voltak - fodrászatába tervezett egy pedálos szemetest...
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás