promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Mit jelent a Fanta neve valójában? Magyarok százezrei fognak meglepődni
Borítókép:  Profimedia - illusztráció
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A fogyasztói társadalomban egyre fontosabbak lesznek a brandek, így talán érdekes lehet, hogy mi volt a terméknevek mögötti eredeti gondolat.

Sokan azt gondolják, hogy a márka- és terméknevek önnön magukban nem is jelentenek semmit, vagyis éppen azért alakítják ilyenné őket, hogy a végén ott álljunk, hogy szépen csilingelően-bilingeőn hathassanak ránk a különböző marketingaktivitások során. Ám a legtöbbször az igazság az, hogy a név kialakulása mögött komoly összefonódások vannak a kitaláló, kiötlő között, illetve sokszor a jó hangzás mellett a márkanévnek üzenete is van, sőt, még történelmi jelentősége is lehet.

És megeshet, hogy már elsikkadt a történelem folytonosan változó világában, de a kitalálása időpontjában bizony nagyon is komoly körüljárást igényelt.

A Fanta már 82 éve van a piacon, azóta élvezhetik azt a vásárlók, Magyarországon is százezrek imádják. A fejlesztés pedig egy német üzletemberhez, Max Keithez kötődik a még a 20. század harmincas éveinek végén, negyvenes éveinek elején. A sokszor hangzott nácis sztori pedig részben igaz, mivel azért találták ki, mivel embargó volt a Coca-Cola létszükségleti összetevőire, így azt Németországban már nem tudták gyártani, a Fanta pedig egészen más összetevők révén, de mégis egy helyettesítő terméke lett a fekete nedűnek. Népszerűsége pedig szinte azonnal az egekbe emelkedett.

A név kitalálása egy híres brainstorminghoz kapcsolódik az elbeszélések szerint. Összeültek a marketingesek, hogy kitalálják a termék nevét, és az volt a mondás, hogy most mindenki használja a képzeletét, a fantáziáját, hogy valami ütős név kerekedjen ki a megbeszélés végén. Végül Joe Knipp azt mondta, hogy legyen a termék neve Fanta, a szó amúgy a fantázia szóból ered.

(via Snopes)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás